Országgyűlési napló - 1999. évi téli rendkívüli ülésszak
1999. december 21 (112. szám) - Hegyi Gyula (MSZP) - az oktatási miniszterhez - "Bíznak-e még önök a jövőben?" címmel - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - DR. PÁLINKÁS JÓZSEF oktatási minisztériumi államtitkár: - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - HEGYI GYULA (MSZP):
113 csak költségvetési megszorítások érdekében zárnak be iskolákat, akkor aligha lehet helyeselni, hiszen a költségvetés végül is arról szól, hogy az önkormányzatoknak annyi pénzt kellene átcsoportosítani, amennyi a feladataik elvégzéséhez szükséges. Buda pest II. kerületében százezer ember lakik, ezt akár egy középnagyságú városnak is nevezhetnénk. Tavaly ősszel fideszes polgármestert választott meg a lakosság, azóta iskolabezárási tervek tömegével bombázzák a helyi közéletet, a lakosságot. Az ellenzéki pá rtok, de tisztességgel meg kell mondani, hogy a helyi MDF is elutasítja ezeket az állandó, újból és újból előhúzott, átgondolatlan programokat. Ráadásul ebben a kerületben nő a lakosság száma, új építkezések folynak, a polgárok - ahogy önök mondják - ebben a kerületben telepszerű építkezésekbe kezdenek. Bizonyos, hogy a gyerekek létszáma néhány éven belül emelkedni fog. Ezért szomorú, hogy 14 iskolából ötöt fenyeget a bezárás vagy az átszervezés. Például a Fenyves utcai iskolát - amely 65 éve, mondhatnánk ú gy is némi iróniával, hogy Horthy Miklóstól Horn Gyuláig folyamatosan működik, háromszáznál több gyerek jár oda, 2526 fős osztálylétszámok vannak - is a bezárás fenyegeti. A szülők attól félnek - nem tudom, hogy a félelmük alapos vagy alaptalane , hogy a vita mögött a telek áll, hiszen Pasarét legértékesebb telkei vannak ezen a környéken. Szeretném megkérdezni államtitkár úrtól, mi a véleménye az ilyenfajta, hirtelen megindult iskolabezárási hullámról, olyan körülmények között, amikor a polgármester is f ideszes, a miniszter úr is, úgyhogy aligha lehet másra terelni a felelősséget. Köszönöm. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Pálinkás József államtitkár úr válaszol. DR. PÁLINKÁS JÓZSEF oktatási minisztériumi államtitkár : Tisztelt Elnök Úr! Tis ztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Képviselő úr azt a nagyon hangzatos kérdést tette fel, amit most a plenáris ülésen nem ismételt meg, hogy bízunke a jövőben. Képviselő úr, hadd válaszoljak erre: bízunk a jövőben. Nagyon bízunk benne. De ennél több is iga z: a magyar polgárok bíznak a jövőben, a mi gyerekeink bíznak a jövőjükben, és ez az igazán lényeges. Képviselő úr, az iskolabezárással természetesen nem értünk egyet; kivéve azokat az eseteket, ahol olyan átszervezésről van szó, ami ésszerűbbé teszi az is kolák működését. Nincs ma Magyarországon iskolabezárási hullám. Az természetesen előfordul, hogy néhány iskola új szervezeti rendben működik. Ezek nem iskolabezárások, itt arról van szó, hogy egyegy iskola hatékonyabban, jobban tud működni, ha azokat közö s igazgatás alá helyezik. Amennyiben ilyen dologról van szó, a helyi közösség, az önkormányzat feladata, hogy meghatározza a működés legjobb feltételeit. Az Oktatási Minisztérium minden olyan esetben, amikor felmerül annak a gyanúja, hogy iskolabezárás jog talanul történik, feladat ellátatlanul marad, eljár az önkormányzattal szemben, ha úgy tetszik, a közigazgatási hivatalnál, a megyei vagy a fővárosi közigazgatási hivataloknál. Feladat tehát ellátatlanul nem maradhat az önkormányzatoknál. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti oldalon.) (13.30) ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Köszönöm. Viszonválaszra megadom a szót. HEGYI GYULA (MSZP) : Köszönöm szépen, államtitkár úr. Szeretném felhívni a figyelmét, hogy például ebben a bizonyos Fenyves utcai iskolában olyan nevelési program van, amelyet ott a közelben másutt aligha tudnának ellátni, és mint mondtam, több mint 300 gyerek jár oda. (Az elnöki széket dr. Wekler Ferenc, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)