Országgyűlési napló - 1999. évi őszi ülésszak
1999. december 14 (109. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Áder János): - VARGA MIHÁLY pénzügyminisztériumi államtitkár:
8941 hisztériához, amit a főpolgármester úr kelt a kormánnyal szemben. Képviselő asszony, engedje meg, hogy néhány számot az ön figyelmébe idézzek. Amikor ön arról beszél, hogy hogyan és milyen módon finanszírozza az állam, vagy milyen módon vesz részt a kormány a főváros működtetésében, arról beszél, hogy ez a kormány nem épít semmit. Hadd mondjam el , hogy míg 1998ban 16 milliárd forintot adott az állam a fővárosi beruházásokhoz, a következő esztendőre ez már 26 milliárd forint fölé fog nőni, két év alatt több mint 10 milliárd forinttal nőtt az állami támogatás aránya csak a beruházásoknál. Hogy az ö n számára megfogható példákat is mondjak, hadd idézzek néhány példát: Múzeumi rekonstrukcióra 4,5 milliárd forintot, a budavári Szent György tér és a várbazár rekonstrukciójára 3,7 milliárd forintot, a Szent Istvánbazilika rekonstrukciójára 1 milliárd for intot, a lágymányosi egyetemi fejlesztésekre 5,4 milliárd forintot, a Keleti pályaudvar és egyéb vasúti pályák rekonstrukciójára 2,4 milliárd forintot, központi sportlétesítmények rekonstrukciójára 940 millió forintot, szennyvíztisztító beruházásokra 716 m illió forintot fordít az állam - és a sort lehetne még folytatni. Mindezek összesen több mint 26 milliárd forintot tesznek ki a kormányzati támogatott központi beruházásoknál. (Dr. Kóródi Mária felé:) Ön ezen mosolyog, képviselő asszony, de amikor bérkövet eléseknél 45 milliárd forintról kell vitatkozni, akkor ezek a számok egyáltalán nem megmosolyognivalók. Ezeket tehát a kormány biztosítja, és jövőre a főváros rendelkezésére állnak. Ön arról beszélt, hogy a kormány ellehetetleníti a főváros működését. Had d idézzek erre is néhány számot; azt gondolom, hogy ez nem minden tanulság nélkül való: