Országgyűlési napló - 1999. évi őszi ülésszak
1999. december 8 (107. szám) - A Szent István-i államalapítás emlékének megörökítéséről és a Szent Koronáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - BAUER TAMÁS (SZDSZ):
8650 egy jelentős évforduló, egy jelentős esemény a magyar társadalom életében, érthető és elfogadható az a szándék, hogy ezt az évfordulót kellőképpen ünnepelje meg a magyar társadalom, a magyar közélet, é s elfogadható az is, hogy ez legyen az egyik olyan egészen kivételes eset, amikor a Magyar Országgyűlés emléktörvényt alkot. Azt gondolom azonban, ahhoz, hogy egy megemlékezés általában és egy emléktörvény konkrétan a maga funkcióját betöltse, nem elég az, hogy az esemény, amelyre emlékezünk, kiemelkedő jelentőségű legyen, hanem arra is szükség van, hogy a megemlékezés módja találkozzék a megemlékezők érzéseivel, tudatával, gondolataival, amelyek bennük ezzel az eseménnyel kapcsolatban élnek. A követelmény tehát az, ha megemlékezni akarunk, ha emléktörvényt akarunk alkotni, hogy ennek a megemlékezésnek akár törvény, akár ünnepség a tartalma, és ha már törvényt hozunk ennek a törvénynek a tartalma - ismétlem - találkozzék mindazoknak az eseményre vonatkozó tu datával, akikkel a törvényt el akarjuk fogadtatni, akinek a támogatására a törvényhez számítunk. Márpedig egy adott társadalom, ezen belül a magyar társadalom tagjainak történelmi tudata különböző és sokféle. A magyar társadalom tagjainak tudatában, történ elmi tudatában az a történelem, az az ezeréves történelem sokféleképpen él, és a megemlékezés, az emléktörvény csak akkor tölti be a funkcióját, ha megkeressük a történelem ábrázolásában - ha már történelmet ábrázolunk egy törvényben - azt, ami valamennyiü nk emlékeiben, történelmi tudatában közös. Hadd emlékeztessek arra, hogy amikor a demokratikus Magyar Országgyűlés - amelynek a miniszter asszony tagja volt, én akkor nem - a maga első történelmi emléktörvényét megalkotta, akkor ennek a történelmi emléktör vénynek, nevezetesen az 1956os forradalom emlékét megörökítő