Országgyűlési napló - 1999. évi őszi ülésszak
1999. szeptember 8 (84. szám) - A területfejlesztésről és a területrendezésről szóló 1996. évi XXI. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Áder János): - ÉKES JÓZSEF (MDF):
850 már elmondtuk, hogy nem tartjuk szerencsésnek azt, ha a kormány túlreprezentált a regionális tanácsokban, ugyanúgy nem tartjuk szerencsésnek, ha a kistérségek alulreprezentáltak. Ez a mostani javaslat pontosan ezt célozza, é s nekem van egy olyan aggályom - és maximálisan egyetértek Ékes Józseffel, aki azt mondta, hogy az egész területfejlesztés rendszere múlik azon, hogy a kistérségi társulások működésének finanszírozása hogyan oldódik meg a következő időszakban , hogy ha ez ek a kistérségi társulások nem érzik majd magukénak a megalakuló regionális tanácsokat, azért, mert abban nem kapnak megfelelő képviseletet, akkor, úgy gondolom, olyan messze kerülnek tőle, hogy nem is fognak igazán részt venni a munkájában, és ezáltal ves zítik el a jelentőségüket a regionális fejlesztési tanácsok, mert hiszen kiürülnek, nem lesznek partnerek, akik részt vesznek majd ebben a munkában. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (dr. Áder János) : Ugyancsak kétperces hozzászólásra jelentk ezett Ékes József képviselő úr, Magyar Demokrata Fórum. ÉKES JÓZSEF (MDF) : Köszönöm, elnök úr. Lamperth Mónikával szeretnék - pozitív értelemben - vitatkozni a regionális tanácsokban a térségi társulások képviselete kérdésében. Ha csak egy lesz, tehát össz evissza három a regionális tanácsban, ki fogja meggyőzni a többi térségi társulást? Ez egy nagy kérdés, hogy ki fogja őket meggyőzni! A másik pedig, hogy ha alulfinanszírozottak lesznek a térségi társulások és a regionális tanácsok, akkor - elnézést - ki fogja létrehozni a térségi tanácsokat, ki fogja azt financiálisan megtölteni, kinek lesz ez egyáltalán az érdeke? Ha egyszerűen alapvetően nem tud majd működni a térségi társulás a pénzügyi