Országgyűlési napló - 1999. évi őszi ülésszak
1999. december 8 (107. szám) - A gazdasági kamarákról szóló törvényjavaslat részletes vitája - DR. FENYVESSY ZOLTÁN (MIÉP): - ELNÖK (Gyimóthy Géza):
8439 Tessék! Fenyvessy képviselő úré a szó. Kérem bekapcsolni Fenyvessy Zoltán képviselő úr gépét. (A képviselő neve megjelenik a kijelzőn.) DR. FENYVESSY ZOLTÁN (MIÉP) : Köszönöm, elnök úr. Ha ilyen nagy konszenzus v an, mi sem ellenezzük, hogy egyben történjen a vita lebonyolítása, de engedtessék meg, hogy némi aggályomat felvessem: úgy készültünk, hogy ez hét pontban történő szakaszolás lesz, és az írásbeli hozzászólási kezdeményezést is ennek megfelelően tettük meg. Ha ez egyben lesz, akkor nem tudom, hogyan fogja majd megoldani a vitavezetést az elnök úr, hogy aki a kettesre jelentkezett írásban, az hogyan előzi meg majd az ötösben vagy a hatosban jelentkezettet. Tehát ha ezek összekeverednek, akkor ezt nagyon nehez en látom megoldhatónak. De nem akarom a konszenzust - természetesen egyedül nem is tudom - megtorpedózni, ha a többiek egyetértenek. Egyszerűen nem látom a megoldását, hogy fognak egymás után jönni azok, akik a különböző szakaszokhoz jelentkeztek, esetleg többször is bejelentkeztek, mert szerettek volna hozzászólni több szakaszhoz is. Ha ezt az elnök úr praktikusan meg tudja oldani, akkor nincs ellenvetésem. ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Én nem, de, tisztelt képviselő úr, az élet megoldotta, mert senki nem jelentk ezett be az egyes vitaszakaszokhoz. (Keller László: Egyedül Fenyvessy Zoltán! - Dr. Fenyvessy Zoltán: Én!) Elsőbbséget fogunk önnek biztosítani, képviselő úr. Itt kétpercesek vannak és a normál szót kérők között jelen esetben négy név van, gondolom, még az első vitaszakaszhoz jelentkeztek be.