Országgyűlési napló - 1999. évi őszi ülésszak
1999. december 8 (107. szám) - A gazdasági kamarákról szóló törvényjavaslat részletes vitája - MOLNÁR LÁSZLÓ (FKGP): - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - TÓTH IMRE (FKGP): - ELNÖK (Gyimóthy Géza):
8437 azt vettem ki, hogy a Fidesz hozzájárul. (Dr. Sümeghy Csaba jelzi, hogy igen.) Molnár László képviselő úr, Független Kisgazdapárt jelentkez ett. Kérdezem, hogy a Független Kisgazdapárt, hozzájárule, hogy együtt tárgyaljuk a hét vitaszakaszt, hiszen az időkeret úgyis behatárolja a képviselők felszólalását. MOLNÁR LÁSZLÓ (FKGP) : Tisztelt Elnök Úr! Éppen azt szerettem volna én is javasolni, teki ntettel arra, hogy 14 órától bizottsági ülések kezdődnek és abban a munkában is részt kell vennünk, mert igen sűrű a napirend, ha lehet, akkor nyissuk meg egyben az egészet, és akkor esetleg egyegy hozzászólással el tudjuk mondani a véleményünket az egész ről. ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Ha jól értem, akkor a Kisgazdafrakció is hozzájárul. (Molnár László: Igen.) Tóth Imre képviselő ügyrendi vagy más kérdésben kért szót? TÓTH IMRE (FKGP) : (Hangosítás nélkül:) Nem, ugyanebben. Nagyon nagy toleranciát nyilvánított unk egymás irányába. ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Tehát hozzájárul a jelen lévő Tóth Imre képviselő úr is. Akkor nem szavaztatom meg, ha egyetértenek, hanem akkor - mondhatnám, konszenzussal - a jelen lévő képviselők úgy döntöttek, hogy ne különkülön, hanem egy ütt mind a hét... (Szalay Gábor: Elnök úr, minket meg sem kérdezett!) Bocsánat! Nem az SZDSZ javasolta? (Közbeszólások: Nem!) Akkor bocsánatot kérek. De mivel nem jelentkezett Szalay képviselő úr és senki sem... (Szalay Gábor: Dehogynem!) De nem jelent me g a neve!