Országgyűlési napló - 1999. évi őszi ülésszak
1999. december 8 (107. szám) - A gazdasági kamarákról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - FRITZ PÉTER (MSZP):
8381 Ugyanakkor van egy másik csoport is, tisztelt Sümeghy képviselő úr, amelyről nem illik elfeledkezni, és ez a másik, a vállalkozóknál még sokkal népesebb csoport a fogyasztók és a szolgáltatásokat igénybe vevők széles csoportja. Számukra megnyugtatóbb, ha tudják, hogy az a vízvezetékszerelő, akit kihívnak, az a kőműves, akire a házuk építését rábízzák, az a vendéglős, akihez vasárnap es etleg eljárnak ebédelni, az tagja a kamarának, annak utána tudnak menni, arra vonatkoznak bizonyos etikai szabályok, vonatkoznak a tisztességes piaci magatartás kódexei (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) , és ez nem biztosítha tó másként, csak tagsággal, regisztrációval. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Kétperces hozzászólásra megadom a szót Fritz Péter úrnak, az MSZP képviselőjének. FRITZ PÉTER (MSZP) : Köszönöm, elnök úr. Sümeghy képviselő úr váll alkozói társadalomról beszélt, amit úgy fogalmazott meg, hogy akikkel ő találkozott és nem értenek egyet a kötelező kamarai tagdíjjal, és szembeállította őket a szűk haszonélvező réteggel - elég sajátos kategorizálás, és ismét egy szűkítésnél vagyunk. És h a már a szűkítésnél vagyunk, akkor nézzük meg, hogy ebben a kamarai törvényben milyen módosító indítványok vannak, amelyek szűkítik a kamarai jogosítványokat, úgy, hogy közben az előterjesztő támogatását élvezik. Ilyen például a 33. sorszámon beterjesztett módosító indítvány, amely a gazdaság szereplőinek együttes érdekérvényesítése helyett a tagok érdekérvényesítését hozza be; magyarán mondva: nincs szükség a gazdaság egészére vonatkozó érdekérvényesítésre. Mi ez, ha nem szűkítés?