Országgyűlési napló - 1999. évi őszi ülésszak
1999. december 7 (106. szám) - Az önálló orvosi tevékenységről szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Áder János): - DR. FAZEKAS SÁNDOR (Fidesz):
8156 vannak vállalkozó és önkormányzati intézményi, közalkalmazotti státusban lévő háziorvosok, illetve orvosok is. (20.20) Tehát azt lehet mondani, hogy a helyz et eléggé sokszínű. Ebből fakad a korábbiak során már elhangzott vélemény, hogy számos konfliktus van a háziorvosi intézmények dolgozói, illetve a vállalkozó orvosok és az önkormányzatok között. Ez nem is lehet másként, hiszen ezek a kapcsolódási pontok, s okféleségük a mögöttes jogi szabályokkal együtt magukban hordozzák a konfliktusokat. Ugyanakkor van egy mögöttes dolog a beruházások, fejlesztések területén, amelyre mint kedvezőtlen tapasztalatra fel szeretném hívni a figyelmet, ugyanis jelenleg a háziorv os is óvatosan invesztál műszakitechnikai, gépműszer vonalon, hiszen azt mondja, hogy az önkormányzaté a kötelező feladat, az önkormányzatok jelentős része pedig azt mondja, hogy ott van a háziorvos, aki a praxison keresztül kap finanszírozást, némileg a betegen keresztül is, ezért oldja meg a háziorvos ezeket a kérdéseket. Tehát a vegyes modell negatív hatásai itt is megjelennek. Kedvezőtlenek a hatások a betegekre, a területen dolgozó orvosokra és az önkormányzat képviselőire is. Én azt hiszem, hogy cél szerű ilyenkor a tiszta modell irányába elmozdulni, ezért is érdemel külön kiemelést azt, hogy itt jelentős előrelépés történik a tervezett módosítás elfogadása esetén ez irányba. Én még azt is megfontolnám, hogy a védőnői ellátás és az iskolaegészségügyi ellátás is kerüljön ki ebből a körből, amely jelenleg önkormányzati égisz alatt van. A módosítás elfogadás esetén megnyitja a lehetőséget a beruházások és az áttekinthető viszonyok előtt, s azt hiszem, ez mindenkinek közös érdeke, ez a politikának is az é rdeke.