Országgyűlési napló - 1999. évi őszi ülésszak
1999. december 7 (106. szám) - Az önálló orvosi tevékenységről szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - DR. HORVÁTH ZSOLT (Fidesz):
8107 legerőteljesebb, a legkidolgozottabb, a legvégiggondoltabb, a legnagyobb hangsúlyt kapó az alapellátás. Még a '90ben elindított, az MDFkormány idején elindított reform lényege a háziorvosi rendszer létrehozása volt. Következésképp az első pillér a jelen állapotában is a másik kettőhöz képest sokkal letisztultabb, végiggondoltabb és erőteljesebb. Azt gondoljuk szabad demokrata képviselőtársainkkal, hogy ha a tulajdonviszonyok megváltoztatását célzó, privatizációra vonatkozó törvény továbbra is csak az első pillérrel foglalkozik, miközben a gondok, problémák, feszültségek a második és a harmadik pillérben jóval nagyobb erőteljességgel vannak jelen, akkor súlyos hibát vét, egyrészt tovább növeli azt a feszültséget, ami a különböző területen dolgozó orvosok között máris megvan, másrészt egyre inkább ellehetetleníti azt az integrációs folyamatot, amelynek pedig az e gészségügyi reform lényegeként be kellene következnie. Így alapvető kérdésnek tekintjük szabad demokrata képviselőtársaimmal, hogy sikerüle szót érteni a kormánypárti oldallal, illetve a miniszter úrral a tekintetben, hogy már most, a szakellátásban dolgo zó orvosokra gondolva úgy kellene megtalálni a törvényi megfogalmazásokat, hogy azokra is értelmezzük, amit eltervezünk. Köszönöm a figyelmet. (Szórványos taps az SZDSZ soraiból.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen, képviselő asszony. Horváth Zsolt képviselő úr kért kétperces hozzászólásra lehetőséget. Öné a szó, képviselő úr. DR. HORVÁTH ZSOLT (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök asszony. Képviselő Asszony! Tisztelt Ház! A törvényjavaslat szakellátásra vonatkozó