Országgyűlési napló - 1999. évi őszi ülésszak
1999. december 7 (106. szám) - Dr. Lentner Csaba (MIÉP) - a pénzügyminiszterhez - "Lehetnek-e a Magyar Nemzeti Bank bizalmi emberei olyanok, akik büntetőügyekben gyanúsítottakká váltak? Lehet-e Láng László a CW Bank végelszámolója?" címmel - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - DR. LENTNER CSABA (MIÉP):
7993 nyitómérleg elkészülte nélkül. Hasonlóan rejtélyes körülmények között került sor a végelszámoló kinevezésére is Láng László volt vezérigazgató személyében. Ugyanarra a személyre bízták a Nemzeti Bank megmaradt bécsi veteményeskertjét, aki korábban hozzájárult annak gyors hervasztásához. Láng László felelőssége két olyan konkrét ügyben is felmerül, amelyek büntetőeljárásokká válhatn ak rövidesen. Az első eset, hogy Láng László készítette elő a CW Bankban tiszavirág életet élt, ámde busás javadalmazást és végkielégítést kapott volt vezérigazgató, Auerbach végkielégítése ügyeit, mozgósítva a CW Bank liechtensteini érdekeltségét. Máig ti sztázatlan körülmények között az el nem végzett munkáért majd másfél millió dollárt utaltatott át a holland vezérigazgató cégének, megkerülve az osztrák adókat - tette ezt hivatkozása szerint Ricke Werner MNBalelnök utasítására. A második eset: Láng Lászl ó vélhetően tudta, hogy a Postabank részéről vállalt eredeti kötelezettségvállalás bűncselekményen alapulhat. Annak egy részét az időközben ugyancsak kötelezettségvállalóvá előlépett egyik külföldi banktól mégis átvállaltatta 1998 augusztusában a kormányvá ltás után. Gyanítható, hogy erre az esetre vonatkozott a pénzügyminiszter úr azon bejelentése, miszerint a CW Banknál még a kormányváltás után is keletkeztek új veszteséget termelő üzletek. Ezzel a lépéssel Láng László mentette az MSZPs Máté László üzleti birodalmához tartozó cégek érdekeit, de ugyanakkor szabálytalanságba sodorta a CW Bankot... (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Képviselő úr! DR. LENTNER CSABA (MIÉP) :