Országgyűlési napló - 1999. évi őszi ülésszak
1999. december 7 (106. szám) - Vincze László (FKGP) - a közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszterhez - "Mikorra javulhat meg Csongrádon a tiszai-híd- és révátkelés színvonala?" címmel - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - VINCZE LÁSZLÓ (FKGP):
7981 rendkívül sokba kerülne a felújítása és egy új pontonhíd telepítése is. Egy új híd építése pedig - amely 4,55 milliárd fo rintba kerülne itt, ahol a forgalom nem olyan magas - nem engedhető meg pillanatnyilag. A legcélszerűbb megoldás - úgy, ahogy a Tiszán máshol is - egy víz alatti kötélvezetésű kompüzem, amely elfogadható szolgáltatási szintet nyújt, és a fenntartási költsé ge is jóval alacsonyabb. Így az átkelés feltételeinek javításáról tárgyaltunk önnel és az érintett önkormányzatokkal is, és azt tudom mondani, hogy a tárgyalások haladnak, és úgy néz ki, hogy a komp kérdésében egyetértésre juthatunk. Megkezdtük a szükséges tervek elkészítését, és a beruházási költségek pontosítása után, legkésőbb 2001ben rendezhető a kompon való átkelés. Ami pedig az ön által is említett úgynevezett Géza motoros hajót illeti, felújítása 6 millió forint értékben a mai napon, '99. december 7én készült el. A közútkezelő tehát holnap a hajót kiszállítja az átkelőhöz, a felújítás keretében a hajó új motort és fülkét kapott. A tovább nem halasztható javítási munkák elvégzésével éppen a műszaki felkészültség színvonalán kívántunk javítani. Köszön öm a figyelmét. ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen. Egyperces viszontválasz illeti meg a képviselő urat. Öné a szó. VINCZE LÁSZLÓ (FKGP) : Köszönöm az államtitkár úr válaszát. Legalább úgy értékelem, hogy az erőfeszítéseimnek már egy kis lépés eredm énye van, a motoros hajó följavítását illetően. Ugyanúgy szeretném, ha a pontonhíd fölújítása is legalább ilyen kisebb