Országgyűlési napló - 1999. évi őszi ülésszak
1999. december 6 (105. szám) - Az államszervezetre vonatkozó egyes törvényi rendelkezések, továbbá az ingatlan-nyilvántartásról rendelkező törvény, valamint a halászatról és a horgászatról szóló törvény módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP):
7784 képviselőtársam és én magam is benyújtottunk módosító indítványt. Nem tartjuk megfelelőnek azt, ahogyan a kormány kezelni kívánja a halászatról és a horgászatról szóló törvény 3. §ának a módosítását. Én magam azt indítványoztam, hogy lényegében maradjon meg a törvény jelenleg hatályos szövege, és kerüljön ki belőle az a bizonytalanság, amit a holtágak, bányatavak és víztározók esetében az önkormányzatok előnyben részesítése okozott. Ism ervén a vitában elhangzottakat, rögtön hallom, hogy a képviselőtársaim erre azt mondják, hogy ez micsoda csúnya dolog, piacgazdasági körülmények között államosításról van szó. Gondolom, ezt akkor is megkapnám, ha egyébként a másik oldal rejtetten vagy nem rejtetten ugyanilyeneket csinál. Csakhogy az én javaslatom - amikor azt mondom, hogy a holtág, a bányató és a víztározó esetében kivételek nélkül a magyar államot illesse meg a halászati jog - nyugateurópai és amerikai példákkal is alátámasztható, sőt van olyan fejlett piacgazdasággal rendelkező ország, mint például az Amerikai Egyesült Államok - ahogy ez elhangzott még a két évvel ezelőtti vitában , ahol az államé a halászati jog. Tehát nem istentől, embertől és piacgazdaságtól való elrugaszkodást jelent egy ilyen javaslattétel. Nem egyszerűen az állam szerepvállalásáért, hanem sokkal inkább annak a gazdag érdekrendszernek az együttes megvalósításáért állunk ki e verzió mellett, amiről már beszéltem. Sok szó esett ma má r az ingatlannyilvántartásról, e javaslatok kapcsán ismét vissza kell erre térnem. Miért? Az agrárgazdaság szereplői számára az ingatlannyilvántartás azért fontos, mert termőföldet érint; a termelőalapjaikat érinti elsősorban, annak a biztonságát tudja m egteremteni egy jól működő közhiteles nyilvántartás. De ez a közhiteles nyilvántartás termőföldet és nem termőföldet is, művelés alól