Országgyűlési napló - 1999. évi őszi ülésszak
1999. december 6 (105. szám) - Az államszervezetre vonatkozó egyes törvényi rendelkezések, továbbá az ingatlan-nyilvántartásról rendelkező törvény, valamint a halászatról és a horgászatról szóló törvény módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - DR. HORVÁTH ZSOLT (Fidesz): - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - BAUER TAMÁS (SZDSZ):
7770 szocialista, illetve Hegedűs Mihály, Tímár György, Molnár Róbert, Szentgyörgyvölgyi Péter kisgazda képviselők módosító javaslatával. Én azonban azt az indoklást, amelyet t artalmi oldalról Vojnik Mária megadott - és amelyet én szintén képviselek és majd szeretnék erről is szólni , kiegészíteném egy formai típusú indoklással. A magunk részéről még akkor is az egészségügyi törvény módosításának az elhagyását javasolnánk ebből a törvényjavaslatból, ha történetesen a javaslat tartalmával egyetértenénk. Azért javasoljuk ezt, mert elvileg nem tudjuk helyeselni azt, hogy abban a törvényjavaslatban, amelynek a címe "Az államszervezetre vonatkozó egyes törvényi rendelkezések, továbbá az ingatlannyilvántartásról rendelkező törvény, valamint a halászatról és a horgászatról szóló törvény módosítására benyújtott törvényjavaslat" - igaz, államtitkár úr?, ez a címe ennek a törvényjavaslatnak , egy ilyen törvényjavaslatban el legyen rejtve az egészségügyi törvény módosítása. Ha jól emlékszem, az államtitkár úr mintegy hétperces expozéban vezette elénk az általános vita kezdetén ezt a törvényjavaslatot, és nem ejtett szót sem az expozéban, sem az általános vitában arról a kérdésről, hogyan k erül ez a kérdés ebbe a törvényjavaslatba, nem tartotta fontosnak ezt indokolni - a magam részéről pedig ezt egyszerűen elfogadhatatlannak tartom. Sokat beszéltünk már az elmúlt hónapokban arról, hogy ez a kormány rendszeressé tette az úgynevezett csomagtö rvényeket, és valamennyien emlékszünk a szervezett bűnözés elleni törvénycsomagra, ahol a szervezett bűnözés cím alá suszterolták be a menekültügyi és az idegenrendészeti törvény módosítását, aminek semmi köze a valódi szervezett bűnözéshez, csak éppen a k ormány hasonló szemléletű módosításokat akart oda behozni.