Országgyűlési napló - 1999. évi őszi ülésszak
1999. december 6 (105. szám) - A Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat újból megnyitott részletes vitája - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - FARKAS SÁNDOR (Fidesz):
7689 június óta, hogy azok a tűzoltó- és mentőesz közök, amelyek adományként érkezhettek volna be eddig az országba, most már beérkeznek. Úgyhogy úgy gondolom, lehet, hogy nem 15 milliárd forint volt - ez sokkal kisebb lépés , nagyon fontos lépés volt az önkéntes köztestületi tűzoltóságok és az önkormány zatok támogatásának irányába az, hogy ez a módosító javaslat megszavazásra (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) került. Köszönöm szépen. ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Köszönöm. Szintén két percre adom meg a szót Farkas Sándor ké pviselő úrnak, Fidesz. FARKAS SÁNDOR (Fidesz) : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Németh Imre képviselőtársamnak szeretnék nagyon röviden válaszolni, és úgy gondolom, ebben egyet is fogunk érteni, mert meggyőződésem, hogy akkor, amikor az új hit elekről van szó - ahogy a módosító indítvány fogalmaz , úgy gondolom és úgy tapasztalom, hogy természetesen egy új kibontakozási programmal kell rendelkezniük azoknak a hitelfelvevőknek, akik újbóli elbírálás alapján kerülnek abba a megfogalmazásba, amit a módosító indítvány is tartalmaz. Azt gondolom, hogy így korrekt az eljárás, ha valóban lezárunk egy folyamatot, és egy újat indítunk. Ezzel természetesen nem zárom ki annak a lehetőségét, hogy bizony lesznek termelők, lesznek gazdaságok, akik szinte képt elenek lesznek kidolgozni ezt a programot. Eleve sem anyagi erejük, sem tőkéjük nincs ahhoz, és maga a gazdasági szerkezetük is olyan módon változott meg az elmúlt időszakban, hogy ezt a programot nem fogják tudni vállalni. Úgy gondolom, hogy ez benne van, de az igazsághoz hozzátartozik.