Országgyűlési napló - 1999. évi őszi ülésszak
1999. december 6 (105. szám) - Döntés a gazdasági kamarákról szóló törvényjavaslat részletes vitájának időkeretben történő tárgyalásáról és a részletes vita szerkezetéről - ELNÖK (dr. Áder János): - KUNCZE GÁBOR (SZDSZ):
7635 kormánytöbbség akkor, amikor ötórás időkeretet biztosított a tárgyaláshoz, ami bőven meghaladja a korábbi időszakok tárgyalási rendjét. Tis ztelt Képviselőtársaim! Ez az állítás persze megint csak nem felel meg a valóságnak, több olyan részletes vita volt a Házban, tisztelt képviselőtársaim, ami lényegesen meghaladta ennek az időkeretnek a biztosítását. Hozzáteszem, nem biztos, hogy most is el őfordulhat ez, mert lehet, hogy korábban befejeződik, lehet, hogy később, én azonban arról beszélek, hogy ne korlátozzuk a képviselőket a parlamenti vita során. Mádi képviselőtársam azt mondta, hogy sokszor az ellenzék nem használta ki az időkeretét. Ez ig az az előző ciklusra, amikor például a Fidesz vitanapot javasolt, majd hazament a Parlamentből, és a rendelkezésére álló időnek valóban a felét sem használta ki. Attól kezdve, hogy a televíziós közvetítés befejeződött, fideszest itt nem lehetett látni; meg jegyzem, ez időnként most is elfordul, tisztelt képviselőtársam. (Zaj, moraj a Fidesz soraiban.) Hozzáteszem, hogy esetleg tessék megvenni a múlt heti Népszabadságnak azon számát, tisztelt képviselőtársaim, amikor a pénzügyminiszter úr beszél a székéből. M eg lehet számolni, hogy hányan vannak mögötte - egyet sem fognak találni a képviselőtársaim. (Közbekiabálások a Fidesz soraiból. - Varga Mihály: Hány SZDSZes volt bent? Most nézzél hátra!) Elnök Úr! Úgy látom, itt többen szólni kívánnak, majd adja meg nek ik a szót, ha én befejeztem. (Az elnök megkocogtatja a csengőt.) Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! Ráadásul Mádi képviselőtársunk úgy állította be, mintha az egy kegy lenne, hogy ki mennyi időt beszélhet a parlamentben a javaslat szerint. Ez nem kegy, hanem a Házszabály biztosítja általában a lehetőséget az időkeretek