Országgyűlési napló - 1999. évi őszi ülésszak
1999. december 1 (104. szám) - A Magyar Köztársaság Országgyűlésének Házszabályáról szóló 46/1994. (IX.30.) Ogy. határozat módosításáról szóló országgyűlési határozati javaslat részletes vitája - ELNÖK (Gyimóthy Géza):
7573 próbáltam elmondani, természetesen a fogadókészség nem kérhető számon. Bauer képviselő úr mindig arról a konszenzusról beszél, ami 1994ben volt; adott időben, adott pártok között, adott összetételű Országgyűlésben és adott körülmények között. Ezek közül a leglényegesebb a megváltozott körülmény, az az alkotmánybírósági döntés, amely valós lehetőséget ad 67 fős frakció megalakulására, és ennek jegyében kellett átgondolni azt, ami '94ben, adott összetételű Országgyűlésben - amikor egyetlen szabálya volt a frakcióalakításnak: egy létszám meghatározása - 15 volt. Ez az alapvetően más körülmény. Természetesen az elvi két vagy három fő úgy me rült föl a választási iroda szakemberei részéről, ha egy teljesen fiktív és bármilyen eredményt modelleznek. Akkor kértük azt, hogy a valóságot modellezzük, az eddigi választások eredményeit táplálják be abba a modellbe, és abból jött ki az a reális szám, ez a bizonyos 67 mint legkisebb szám. Természetesen, ha azt mondanánk, hogy egy frakcióalakítás határa bármilyen szempont alapján legyen a mindenkori legkisebb 5 százalékot elért párt létszáma, akkor ellentmondásba kerülnénk azzal, amit az Alkotmánybírósá g leírt, hogy egy belső, hatékony munkaszervezéshez is kapcsolódik ez a szám; egyik ciklusban öt, a másikban húsz a hatékony - ez nem lehet. ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Köszönöm. Mivel több felszólaló nem jelentkezett, a részletes vitát lezárom. A kapcsolódó mó dosító javaslatok házszabályszerű benyújtására mai ülésnapunk végéig van lehetőség. Salamon képviselő úr nyilatkozott, hogy majd a határozathozatalt megelőzően kíván válaszolni a vitában elhangzottakra.