Országgyűlési napló - 1999. évi őszi ülésszak
1999. december 1 (104. szám) - Az önálló orvosi tevékenységről szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Gyimóthy Géza):
7350 volt, lehet, hogy azóta nem volt bizottsági ülés, de hatpárti egyeztetésre ezzel szemben volt elképzelés. Ott is meg lehetett felelni az Országgyűlés elnöke elvárásának. Azt gondolom, hogy ilye n körülmények között nagyon nehezen folytatható a megalapozott vita. A miniszter úr azt mondta, hogy rendelkezésre állnak már a végrehajtási utasítások. Ezt el kell hogy higgyük neki egyrészt, mert nagyon szavahihető embernek ismertük meg, másrészt azért i s, mert ha január elsejével életbe akarjuk léptetni ezt a törvényt, akkor ahhoz a végrehajtási utasításoknak rendelkezésre kell állniuk, s a minisztérium nagyon felkészült apparátusának szakmai teljesítményét ismerve sem gondolom azt, hogy ezt a hátra lévő egy hónapban fogják összelapátolni. Tehát az utasítások megvannak, ezeket ki kellene osztani a frakcióknak egyegy példányban, s a Wekler Ferenc által említett akadály máris elhárulna, s folytatódhatna tovább a törvényjavaslat megvitatása. (11.10) ELNÖK ( Gyimóthy Géza) : Tisztelt Képviselő Úr! Természetesen figyelek, és a megjegyzéseire, én is tehetnék ugyanilyeneket, de én nem teszem. Ezzel kapcsolatban a házbizottságot az ülésünk, ülésnapunk végén természetesen összehívom, most pedig folytatjuk az általán os vitát. Tisztelt Országgyűlés! Most a bizottsági előadók... (Közbeszólások az MSZP soraiból: Van még! - Dr. Toller László: Még van hozzászólás!) Ebben a témában - és így minősítem , mivel ugyanazt a tárgykört érintené, tehát az is az általános vita hala sztását szorgalmazta volna, nem adok többet szót. Tisztelt Országgyűlés, a házbizottsági ülésen az