Országgyűlési napló - 1999. évi őszi ülésszak
1999. december 1 (104. szám) - Az önálló orvosi tevékenységről szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - KUNCZE GÁBOR (SZDSZ): - ELNÖK (Gyimóthy Géza):
7348 felelőssége, akkor viszont nem tudom, hogy lesz majd a finanszírozás megoldva, hiszen az elfogadott, jövő évre vonatkozó tbtörvény erre vonatkozóan semmit nem mond. ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Képviselő úr, kérem, fogalmazza meg az ügyrendi indítványát. Mi az ügyrendi indítvány lényege? Én sajnos ezt nem tudtam az egy perc alatt megállapítani. KUNCZE GÁBOR (SZDSZ) : Elnök Úr! Ügyrendi indítványom - ha mondandóm első része nem volt önnek elegendő : miután a házbizottság ülésén a házelnök úr azt kérte a kormány képviselőjétől - aki egyébként elmondta, hogy a végrehajtási szabályok készen vannak , hogy szíveskedjen ezt a parlamenti képviselők rendelkezésére bocsátani, mivel indokoltnak tartotta a felvetésünket, az elnök úr hívja össze a házbizottság ülését, s beszéljük meg, hogy miért nem tud a parlament elnöke érvényt szerezni az akaratának a kormányzattal szemben. Mert éppen az előbb elmondott indokaim alapján úgy kell egy fontos, s valószínűleg az egészségügy ügyét előrevivő kérdésről vitatkoznunk, hogy valójában a parlamentben ülő képviselő knek nincsenek meg az alapvető információik annak eldöntésére, hogy vajon ez a törvényjavaslat ebben a formában támogatható számukra, avagy sem. (Taps az SZDSZ padsoraiban.) ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Köszönöm, képviselő úr. Engedje meg, hogy felolvassam a nov ember 25ei házbizottsági szó szerinti jegyzőkönyvet, amelynek ülésén ön is részt vett. Én nem, mert sajnos külföldön tartózkodtam. A Ház elnöke, Áder János elnök úr a következőt mondta az önálló orvosi tevékenységről szóló törvényjavaslattal kapcsolatban: "Felmerült észrevételként - részben Wekler Ferenc javaslatként is ezt megfogalmazta , hogy amennyiben