Országgyűlési napló - 1999. évi őszi ülésszak
1999. november 30 (103. szám) - A Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslathoz benyújtott módosító javaslatokról történő szavazás - DR. JÁRAI ZSIGMOND pénzügyminiszter:
7079 feladatoktól más irányú célokat preferáló átcsoportosításokat nem állt és nem áll a kormány szándékában elfogadásra ajánlani. Néhány példa a támogatásra javasolt indítványi körből. A beterj esztett és elfogadott adótörvények eltérései miatt bekövetkezett bevételkiesés ellentételezését biztosító intézkedéscsomag jóváhagyása megítélésünk szerint feltétlenül szükséges. Az adótörvények és a járulékok, valamint egyéb költségvetési befizetésekre vo natkozó parlamenti szavazás eredményeként kialakuló bevételkiesés ellentételezésének egyik rendező elveként javasoljuk elfogadni, hogy néhány fejezetnél a kieső bevételek az adott fejezetnél kerüljenek levonásra. Ezen túlmenően a fejezetekhez nem köthető e gyéb adókiesések ellentételezésére az 1999. évi költségvetési törvényben alkalmazott módszer szerint a fejezeteknél lineáris csökkentést javaslunk. A költségvetési és pénzügyi bizottság módosító indítványában azt javasolta, hogy a törvényjavaslatban beterj esztett, a mezőgazdasági hitelekre, a központi költségvetés terhére vállalható 10 milliárd forint összegű garanciavállalási keret 55 milliárd forint összeggel megemelésre kerüljön az agrárgazdaságban felerősödött likviditási problémák mérséklése érdekében úgy, hogy a keret felhasználásának feltételeit a kormány alakítsa ki. Önök is jól tudják, hogy az év egészét, sőt a múlt év végét is jellemző sorozatos természeti katasztrófák okozta problémák mellett az agrárgazdaság egészét nagymértékben sújtották a kedv ezőtlenül alakuló külpiaci feltételek, a drasztikus árcsökkenés következményei. A felmerülő súlyos gondok miatt az agrárgazdaság, elsősorban a mezőgazdaság szereplőinek jelentős hányada került nehéz helyzetbe, az egyébként is alacsony jövedelmezőségük tová bb csökkent, s ugyanakkor ennek arányában nem csökkentek a kamatköltségeik vagy a finanszírozási terheik.