Országgyűlési napló - 1999. évi őszi ülésszak
1999. november 30 (103. szám) - T. Asztalos Ildikó (SZDSZ) - a pénzügyminiszterhez -"Sümeghy úrhoz hasonlóan a rossz évet zárt, nehéz helyzetben lévő vállalkozók számíthatnak-e a Magyar Fejlesztési Bank Rt. nagyvonalú támogatására?" címmel - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - VARGA MIHÁLY pénzügyminisztériumi államtitkár:
6998 középvállalkozások fejlesztésére szánt 15 milliárd forintra tervezett célelőirányzat is csak 5,2 milliárdosra sikeredett . Mindezen körülmények mellett érdekes volt a hír az egyik hetilapban, hogy a Magyar Fejlesztési Bank Rt. társtulajdonosa lett a valaha Békéscsabai Kötöttáru Gyár Rt. néven futott cégnek, amelynek részvényeit 98,5 százalékban 1997ben Sümeghy úr fideszes k épviselőtársunk szerezte meg a Magyar Külkereskedelmi Bank Rt.től. Miután a cég jelentős veszteségeket produkált, a saját tőkéje 201 millió forintra, a jegyzett tőke harmadára fogyott, a képviselő úr a parlamenti választások után átszervezte a céget, önál ló társaságokba vitte a termelőrészlegeket, és ezek némelyikében lett társtulajdonos a Magyar Fejlesztési Bank Rt. Az állami pénzintézet beszállt több, már korábban is létező társaságba úgy, hogy kettőben tavaly novemberben 50 százalékos tulajdont szerzett . Természetesen a társtulajdonos Sümeghy úr békéscsabai cége. Tisztelt Államtitkár Úr! Ön szerint helyes gyakorlate az, hogy veszteséges magáncégekben szerez tulajdont a szóban forgó állami bank, elvonva ezzel forrásokat a nagyobb lehetőségeket nyújtó hit elkihelyezésektől? Azaz várom államtitkár úr válaszát arra a kérdésre, hogy a Sümeghy úrhoz hasonlóan rossz évet zárt, nagyon nehéz helyzetben lévő vállalkozók számíthatnake a Magyar Fejlesztési Bank Rt. nagyvonalú támogatására. Várom válaszát, államtitká r úr. (Taps az SZDSZ és az MSZP soraiban.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Az interpellációra Varga Mihály államtitkár úr válaszol. Megadom a szót. VARGA MIHÁLY pénzügyminisztériumi államtitkár :