Országgyűlési napló - 1999. évi őszi ülésszak
1999. november 30 (103. szám) - Egyes munkaügyi és szociális törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - ERKEL TIBOR, a MIÉP képviselőcsoportja részéről:
6870 Szükséges tehát ennek a törvénynek az elfogadása; azt is megkockáztathatom, hogy az örökölt foglalkoztatási gondok miatt a baj nagyobb, mint ahogyan a kormány gond olja. Azaz véleményünk szerint csak még szigorúbb segélyezési politika állíthatná helyre, igazítaná a lehetőségekhez a segélyeket. Ugyanakkor hiányoljuk azt a kormányzati felismerést, amelyik megnevezné a jelenlegi munkanélküliség, az elterjedt szociális s egélyezés okait, mindent megtenne az elmúlt évek törvénytelen elbocsátásainak feltárása és megszüntetése érdekében, átnézné azokat a privatizációs szerződéseket, amelyekben a vevők az állami vagyon kedvezményes áron történő megvétele fejében garantálták a foglalkoztatási létszám fenntartását - de nem tartották be ezt a vállalást. Ha ezt a felülvizsgálatot a kormány elmulasztja, ha a vállalt foglalkoztatottság szintjét egyoldalúan nem vállaló tulajdonosokat nem ebrudalja ki csalárd módon szerzett javaikból, nos, akkor egyértelműen megállapítható, hogy végső soron jóváhagyja az előző kormányzat rabló jellegű privatizációit. Akkor ennek a törvénynek is az lesz az üzenete, hogy a még fennmaradó állami tulajdon privatizációs pályázatain nyugodtan lehet ígérni a f oglalkoztatottság fenntartását, a tulajdonba bekerülve nyugodtan utcára lehetne tenni a dolgozókat - mint eddig , és a privatizációs szerződés megsértésének nem lenne semmilyen állami szankciója, mint ahogyan egykét kivételtől eltekintve eddig sem volt. Ha emiatt túl sok lesz majd a munkanélküli, sebaj! - majd ismét szigorítunk az ellátáson! Nos, ha egy újabb munkanélküliségi hullámot indukáló privatizációs döntéssorozat biztosítéka lenne ez a törvényjavaslat, akkor ebben nem lesz tettestárs a Magyar Igaz ság és Élet Pártja.