Országgyűlési napló - 1999. évi őszi ülésszak
1999. szeptember 8 (84. szám) - Az adókra, járulékokra és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egye törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - ZSIKLA GYŐZŐ (FKGP):
674 Ezek alapján megállapítható, hogy ha elfogadjuk a javaslatban szereplő 10 forint/liter adómértéket a borra - figyelembe véve a 25 százalékos áfát is , akkor Magyarországon legalább dupla akkora adóteher nehezedik a borra, mint a fontosabb uniós bortermelő országokban. Ezért képviselőtársaimmal módosító javaslatban javasoljuk csökkenteni az adó mértékét 5 forint/literre azzal, hogy egykét év múlva, az uniós csatlakozás előtt ezt tovább csökkentsük a 0 fo rint irányába. Egyébként a szakma érdekképviselete is ezt javasolja. Ha a képviselőtársaim ezt nem fogadják el, olyan versenyhátrányba kerülnek a magyar szőlő- és bortermelők, amely visszavetheti az ágazatot az új évezred elején. Ez több tízezer termelő me gélhetését befolyásolja, veszélyezteti. Egyébként az előbb említett indokolatlan adminisztráció mellőzésével a fejezeten belül ennek a csökkentésnek a forrása megteremthető. Amit Glattfelder képviselőtársam mondott, hogy ezt azért nem lehet megtenni, mert a törvény a szankciókat az adó nagyságához köti, erre azt tudom mondani, ez csak technikai kérdés, hiszen most folytatjuk az egész törvény módosítását, tehát e vonatkozásában lehet ezen változtatni, és a büntetéseket szigorúbb elbírálás alá lehet venni. Te hát ez csak elhatározás kérdése, technikai kérdés, azaz nem befolyásolja az adócsökkentés lehetőségét. A jövedéki adókkal kapcsolatban még a mezőgazdasági termelők által felhasznált gázolaj jövedéki adójának visszatérítéséről szólnék néhány szót. Habár a g ázolaj jövedéki adója már százalékosan nem különíthető el forgalmi adóra, útalapra, környezetvédelmi hozzájárulásra, de a befolyt adóból valamilyen mértékben elkülönítenek környezetvédelemre és útfenntartásra. Mivel a mezőgazdasági termelők gépeikkel a