Országgyűlési napló - 1999. évi őszi ülésszak
1999. november 29 (102. szám) - Az államszervezetre vonatkozó egyes törvényi rendelkezések, továbbá az ingatlan-nyilvántartásról rendelkező törvény, valamint a halászatról és a horgászatról szóló törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - DR. OROSZ SÁNDOR, a mezőgazdasági bizottság kisebbségi véleményének ismertetője:
6602 törvényjavaslatban. Azt gondoljuk tehát, hogy rejtegetni aka rnak valamit. Rejtegetni akarják többek között azt, hogy felelőtlen jogalkotás zajlott eddig is. Az ingatlannyilvántartásról szóló törvényt, annak a hatálybalépését egy évvel ezelőtt - az ellenzéki képviselők tiltakozása ellenére - egy évvel meghosszabbít ották. Akkor is jelezte az ellenzék, hogy önmagában ez az intézkedés kevés. Idén tavasszal az ingatlannyilvántartási ügyeket alapvetően érintő földtörvény olyan módosítását fogadta el a kormányzati többség, amely alapvetően forgatja fel az ingatlannyilvá ntartás elfogadott és akkor már egy évvel elhalasztott rendszerét. Ellenzéki képviselők, jómagam is szóvá tettük, hogy ez a döntés az önöké, de ha már megteszik, akkor hozzák összhangba a földtörvény rendelkezéseit az ingatlannyilvántartásról szóló törvén nyel. Most pedig, egy hónappal az ingatlannyilvántartásról szóló törvény hatálybalépése előtt és jó két hónappal azután, hogy az Országgyűlés bizottságai már ezeket a kérdéseket megvitatták, időproblémára hivatkozva, más törvényekkel együtt kívánják ezt v alahogy elsumákolni. Hölgyeim és Uraim! Az indokolás kényszere természetesen mindig a kormányon van, ezt a beterjesztett törvényjavaslat kapcsán általánossággal helyettesíti. Erre jellemző példa a halászatról és a horgászatról szóló törvény, ahol kiigazítá sokról beszél, holott a beterjesztett törvényjavaslat az immáron használatba vett halászati jogok gyakorlatban is érzékelhető újraosztására irányul, Magyarországon a halászati és horgászati viszonyok totális felborítását eredményezi. Ha ez a kiigazítás, ak kor ez támogatható; a mezőgazdasági bizottság kisebbségi véleménye az volt, hogy ilyen áron ez nem támogatható. Köszönöm figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)