Országgyűlési napló - 1999. évi őszi ülésszak
1999. szeptember 6 (82. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Áder János):
66 miután az agrárkerekasztal sikeres volt, ezt követően önök nagy kapkodva - hiszen a harmadik kormányzati év végén még nem volt agrárprogramjuk , sebtébe n összehívtak Gödöllőre egy olyan agrárfórumot, amelynek ezt a nevet adták. De miután ön felvetette, hogy önök konstruktív együttműködést szeretnének kialakítani, és most felvetette ennek kapcsán az agrárkerekasztal gondolatát, hát ön nem tudja, igen tiszt elt frakcióvezető úr, hogy hónapok óta folynak ezek a tárgyalások? Csak nem agrárkerekasztalnak hívjuk, hanem agráregyeztetésnek, és ennek kapcsán számos eredmény született már a tárgyaló felek között. Tehát úgy gondolom, igen tisztelt frakcióvezető úr, ho gy ön egyszerre hideget és meleget igyekszik fújni a szájából, elfelejti azt, amit mi tettünk, és most szeretne abban a látszatban feltűnni, mintha ön és az ön frakciója konstruktív módon kívánna az ország gondjainakbajainak megoldásához hozzájárulni. Én úgy gondolom, hogy az ilyen látszatpolitizálás helyett sokkal jobb lenne, ha önök konkrétan megmondanák, milyen tényeket kifogásolnak az adott tárca munkáját illetően, egyidejűleg előterjesztenék azt a jobbító szándékú javaslatot, ahol megmondanák, hogy mi ként kell azt tenni. De sajnálatos módon önök 40 vagy 45 év alatt sem tudták, mit kell tenni, utána a rendelkezésre álló négy év alatt sem tudták - most, hogy ellenzékben vannak, most akarják azt a látszatot kelteni, mintha önök tudnák, mit kellene tenni. Igen ám, csakhogy azt mi tudjuk - önök meg akadályozzák! Köszönöm a türelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiban.) ELNÖK (dr. Áder János) : Tisztelt Országgyűlés! Soron következik ma kezdődő ülésünk napirendjének megállapítása. Házbizottsági egyetértés