Országgyűlési napló - 1999. évi őszi ülésszak
1999. november 12 (101. szám) - Az államtitokról és a szolgálati titokról szóló 1995. évi LXV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - DR. KOVÁCS ZOLTÁN, a nemzetbiztonsági bizottság előadója:
6213 mégis a jelenlegi összefoglalók, melyek az érdemi vitáról nem adnak számot, illetéktelen kezekbe kerülnének, a vétkest többévi börtönbüntetéssel lehetne fe nyegetni. Tisztelt Ház! A 13 támogató szavazat mellett 6 nemleges szavazat azt jelzi, hogy a kisebbségi szavazatot leadó bizottsági tagok teljesen indokolatlannak tartják e törvényi szabályozást. De ennek ellenére összességében a bizottság, az ellenérvek e llenére is, támogatta a beterjesztett törvényjavaslat általános vitáját. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Képviselőtá rsaim! Tekintettel arra, hogy az emberi jogi bizottságnak sem az előadóját, sem a kisebbségi vélemény tolmácsolóját nem látom az ülésteremben, kérdezem tehát az emberi jogi bizottságot, hogy kíváne más előadót állítani. (Nincs jelentkező.) Úgy látom, nem. Akkor a nemzetközi bizottság előadói következnek. Elsőként megadom a szót Kovács Zoltán képviselő úrnak, a bizottság előadójának. Képviselő úr, önt illeti a szó ötperces időkeretben. DR. KOVÁCS ZOLTÁN , a nemzetbiztonsági bizottság előadója : Köszönöm a szó t. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Az imént felsorolt bizottságokhoz hasonlóan a nemzetbiztonsági bizottság is megtárgyalta az államtitokról és szolgálati titokról szóló törvény módosításával kapcsolatos előterjesztést. Ismeretes, mint ahogy az imént is elhangzott, hogy a módosításra az adatvédelmi biztosnak a kormányülések dokumentálásával kapcsolatos vizsgálata alapján került sor, mivel a szabályozás nem egyértelmű volt e tekintetben.