Országgyűlési napló - 1999. évi őszi ülésszak
1999. november 11 (100. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Áder János): - DR. HENDE CSABA igazságügyi minisztériumi államtitkár:
6195 Röviden szólnék az iskolatejprogram céljáról. A program célja a gyermekek egészségi állapotának javítása, a későbbi tejhiányból faka dó betegségek megelőzése, továbbá a tejfogyasztás népszerűsítése az iskolás korú gyermekek körében egy országos iskolatejprogram megvalósítása során. A program megvalósításának folyamatáról és jelenlegi helyzetéről röviden. A Földművelésügyi és Vidékfejles ztési Minisztérium kezdeményezésére 1998. szeptember 1jétől SzabolcsSzatmárBereg megye valamennyi iskolájában kísérleti jelleggel megindult az iskolatejakció, melynek lényege, hogy minden tanítási napon minden tanuló a bölcsődétől a nyolc évfolyamos gi mnázium negyedik évfolyamáig bezárólag térítésmentesen 1 darab 2 deciliteres iskolatejet vagy ízesített tejitalt kap. A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter 13/1999. számú FVMrendelete biztosította az iskolatejakció kiterjesztését további négy m egyére, úgymint BorsodAbaújZemplén, HajdúBihar, Heves, valamint Somogy megyékre, illetve Székesfehérvár városra. Mindennek költségeit 1999ben a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium, az érintett önkormányzatok, valamint a Tej Terméktanács kö zösen vállalta. Az FVM 1 milliárd forinttal a költségek 70 százalékát, míg az önkormányzatok 30 százalékát állták. Az utóbbi tételhez a Tej Terméktanács további 200 millió forinttal járult hozzá. Röviden elmondanék néhány számot. 1998. szeptember 1jétől ' 99. szeptember 1jéig a programnak köszönhetően BorsodAbaújZemplén megyében összesen 176 059 gyermek, HajdúBihar megyében összesen 83 737 gyermek, Heves megyében 43 405 gyermek, Somogy megyében 45 624 gyermek, SzabolcsSzatmárBereg megyében összesen 91 623