Országgyűlési napló - 1999. évi őszi ülésszak
1999. november 10 (99. szám) - A Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat részletes vitája - KARAKAS JÁNOS (MSZP): - ELNÖK (dr. Szili Katalin):
5410 Karakas János képviselő úr kap ugyancsak két percre lehetőséget, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából. KARAKAS JÁN OS (MSZP) : Kedves Mádi Úr! Amikor ön és többek is az elmúlt időszakra hivatkoztak, nekem a vezetőváltás kapcsán a három boríték jutott az eszembe. Az első úgy szól, hogy: "Bíráld elődöd munkáját!"; a másik borítékban az van, hogy: "Szervezz át!"; a harmadi kban az, hogy: "Írjál három levelet!" Úgy érzem, hogy mivel most már a Fidesz és a kormányzó koalíció második évi teljes költségvetését tárgyaljuk, a múltba tekintésnek igazából nincs sok alapja, most már lassanként a harmadik boríték felé menetelnek, tehá t inkább azzal kellene foglalkozni, hogy mi lesz a jövő, hogyan kellene azt megalapozni. Még egy gondolat. Tény és való, élnek emberek városon, élnek emberek vidéken, valahol mindannyiuk boldogulására is gondolni kell, és például amikor én fővárosi, peremv árosi képviselőként azért harcolok, hogy a fővárosban igazságosabb legyen a peremkerületek számára a forrásmegosztás, nehéz helyzetbe kerülök, amikor más oldalról viszont csökkennek a főváros bevételei, ami kevesebb lehetőséget teremt arra, hogy esetleg eg y igazságosabb forrásmegosztást lehessen teremteni, tehát azért ezekre is gondolni kell. Úgy érzem, hogy ezeknek a vitáknak megvan az alapja és megvan az értelme, viszont valahol egy egészséges kompromisszumot kellene teremteni, amit jelenleg igazából nem érzek ki ebből a költségvetésből. Köszönöm. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen. Kétperces hozzászólásra megadom a szót Tardos Márton képviselő úrnak, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőcsoportjából. Képvise lő úr!