Országgyűlési napló - 1999. évi őszi ülésszak
1999. november 9 (98. szám) - T. Asztalos Ildikó (SZDSZ) - a gazdasági miniszterhez - "Mi az oka annak, hogy nem teljesült a kormány ez év februári energiatakarékossági hitelprogramról szóló határozata?" címmel - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - T. ASZTALOS ILDIKÓ (SZDSZ):
5192 energiatakarékossági hitelprogram már harmadik éve sikeresen működik, az önkormányzati alprogram ez év közepén beindult. Az önkormányzati alprogramban rendelkezésre álló ez é vi egymilliárd forintos hitelkeretnek közel 60 százalékáról már döntés született, a hitelek kihelyezése az év végéig folytatódik. A Gazdasági Minisztérium, együttműködve a Környezetvédelmi Minisztériummal, az energiatakarékossági hitelprogram keretében a t ávhőellátó szektor problémáinak rövid távú kezelésére '99ben távhőrekonstrukciós alprogram indítását kezdeményezte. Erről szól a képviselő asszony által említett februári kormányhatározat. A hivatkozott kormányhatározat távhőrekonstrukciós alprogramjána k indítása szükségessé tette a két program, tehát az energiatakarékossági hitelprogram és a Környezetvédelmi Alap célfeladatműködtetési mechanizmusa egyeztetését. Ennek keretében a Gazdasági Minisztérium, az állami támogatást biztosító Környezetvédelmi Mi nisztérium, valamint a hitelt folyósító ABNAmro Bank közötti megállapodást a napokban a Környezetvédelmi Minisztérium jóváhagyta - múlt időben, megtörtént , így a távhőrekonstrukciós alprogram rövidesen meghirdetésre kerülhet. Késve ugyan, de meghirdetj ük. Kérem képviselő asszonyt és a tisztelt Házat, hogy válaszomat elfogadni szíveskedjék. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Megkérdezem a képviselő asszonyt, elfogadjae az interpellációra adott választ. T. ASZ TALOS ILDIKÓ (SZDSZ) : Tisztelt Államtitkár Úr! Sajnos, a válaszát nem tudom elfogadni azért, mert igazából indokot, nyomós indokot és érvet nem hallottam arra vonatkozóan, hogy a hitelprogram 2., illetve