Országgyűlési napló - 1999. évi őszi ülésszak
1999. november 9 (98. szám) - Dr. Pető Iván (SZDSZ) - a nemzeti kulturális örökség miniszteréhez - "Milyen szempontokat képvisel a miniszter úr a kulturális célú pénzek elosztásánál?" címmel - ELNÖK (dr. Szili Katalin):
5145 4. A nemzeti kulturális alapprogramnál tervezett változtatások létező gyakorlatot legitimizálnak. Továbbra is 10 százalék marad a közvetlen miniszteri rendelkezésű keret - ez eddig is ennyi volt. A 20 százalék a hazai és nemzetközi nagy rendezvények, fesztiválok működését biztosította eddig is a miniszter javaslata alapján, melyet a bizottság véleményezett. A most bekerülő maximum 20 százalék... - itt hozzátenném, hogy a '98as adatok között nem több mint 8 százalék egy már eddig is működő struktúrának a nevesítése, a nemzeti kulturális intézmények programfinanszírozásáról van ugyanis szó, zártkörű pályázat kiírása után lerövidítjük és felgyorsítjuk az eljárást, ezáltal hosszú távon tervezhet őbbé, kiegyensúlyozottabbá és színvonalasabbá válik az intézmények tevékenysége. Óriási előnye ennek a rendszernek, hogy általa egyforma eséllyel pályázhatnak a kisebb intézmények kisebb programjaikkal, hiszen a két részterület elkülönül egymástól, megszűn ik az állandó vita, hogy a nagy intézmények elviszik a kicsik elől a pénzt. A javaslatok, éppúgy, mint a 20 százalék rendezvénykvóta esetében, szintén az NKA plénuma által kapnak megerősítést. Összegezve és a képviselő úr utolsó kérdésére válaszolva: nem t artok attól, hogy a kormány politikaivá transzformálná a kultúráról hozott döntéseket, hiszen a döntések kialakításában (Az elnök csenget.) a szakfőosztályok, szakmai kuratóriumok és szakkollégiumok tevékenyen vesznek részt. Ezen túlmenően a döntésekről, m int ahogy eddig is (Elnök: Miniszter úr!) az elektromos és nyomtatott sajtón keresztül tájékoztatjuk (Az elnök ismét csenget.) a nyilvánosságot. (Taps a kormánypártok és a MIÉP soraiból.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) :