Országgyűlési napló - 1999. évi őszi ülésszak
1999. november 9 (98. szám) - Dr. Juharos Róbert (Fidesz) - a belügyminiszterhez - "Eltűnnek-e a prostituáltak a közterekről?" címmel - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - DR. KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár:
5130 során a kerületben rendkívü l elhatalmasodott prostitúció visszaszorítására. (14.30) Ezért itt is köszönetet mondok az önkormányzatnak, a rendőrségnek, és mindazoknak, akik ebben az együttműködésben részt vesznek. Az idegenforgalom szempontjából jelentős területeken, például a Balato non, jelenleg még nem mérhető fel a törvényi szabályozás hatása a turizmus idényjellege miatt. Tisztelt Országgyűlés! A rendőrség - a prostitúció elleni határozott fellépés miatt kapott fenyegetések ellenére - minden rendelkezésére álló személyi és anyagi eszközével érvényt kíván szerezni a prostitúció elleni küzdelemnek, illetve a szervezett bűnözés visszaszorításának. Tisztában vagyunk azzal, hogy a prostituáltak védett övezetből történő kiszorítása nem egyszeri, hanem folyamatos, ismétlődő feladatot jele nt, amelynek végrehajtásához elengedhetetlen a rendőrség és az önkormányzatok közötti napi együttműködés, valamint a polgárok támogatása. Az önkormányzatok érdeke, hogy minél előbb kijelöljék a türelmi zónákat. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! A korábbi állapotokhoz képest kézzelfogható a pozitív változás, a jelenség mérséklődése. A hosszabb távú hatások a türelmi zónák kijelölése után elemezhetők és érzékelhetők lesznek. A szervezett bűnözés elleni törvénycsomag megalkotásával egyidőben a korm ány, azon belül a Belügyminisztérium felkészült arra, hogy a törvényi rendelkezéseit következetesen végrehajtsa, illetőleg végrehajtassa, és megteremtse a szervezett bűnözés elleni küzdelem pénzügyi és technikai feltételeit. Köszönöm megtisztelő figyelmüke t. Kérem válaszom elfogadását. (Taps a kormánypártok soraiban.)