Országgyűlési napló - 1999. évi őszi ülésszak
1999. november 9 (98. szám) - Dr. Juharos Róbert (Fidesz) - a belügyminiszterhez - "Eltűnnek-e a prostituáltak a közterekről?" címmel - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - DR. JUHAROS RÓBERT (Fidesz):
5128 helyen - így Budapesten is - késlekednek a türelmi zónák kijelölésével. Nem a prostitúció önmagában, hanem elsősorban a hozzá kapc solódó bűncselekmények, leginkább a szervezett bűnözés terjedése, megerősödése az, ami veszélyes. Talán nem véletlen, hogy a VIII. kerület köztisztviselőit is életveszélyesen megfenyegették a törvényes fellépésük miatt. Ennél azonban még aggasztóbb, hogy a szervezett bűnözés ismert alakjai már a rendőrség fenyegetésétől sem riadnak vissza. Bátorságuk, pimaszságuk talán érthető is, hiszen éppen a napokban kaptunk hírt arról is, hogy a közélet, illetve szűkebben a balos médiaelit és a korábbi kormányzó pártok egyes képviselői is találkozgatnak olyan személyiségekkel, akikről közismert a szervezett bűnözéssel való kapcsolatuk. Míg Orbán Viktor kormánya heroikus küzdelmet folytat a szervezett bűnözéssel és azzal az örökséggel, amit az előző kormány belügyminiszt ere hagyott örökül, és amiről az előző kormányfő, Horn Gyula is csak úgy nyilatkozott, hogy ez nem is közbiztonság, addig a sajtóból kell megtudnunk, kérem, hogy egyes ellenzéki képviselőtársaink Tasnádi szemináriumára járnak a Kordavillába. Nem hallgatón ak, kérem, hanem előadást tartani! Hova süllyedünk?! (Derültség és közbekiáltások az MSZP és az SZDSZ soraiból. - Horn Gábor: Ez az! Elég mélyre!) Tisztelt Államtitkár Úr! Ezt szeretném megkérdezni... (Dr. Takács Imre: Hová süllyedtek?!) ELNÖ K (dr. Szili Katalin) : Szeretném megkérni képviselőtársaimat, hogy csendesebben kísérjék figyelemmel! DR. JUHAROS RÓBERT (Fidesz) :