Országgyűlési napló - 1999. évi őszi ülésszak
1999. szeptember 7 (83. szám) - Hegyi Gyula (MSZP) - a nemzeti kulturális örökség miniszteréhez - "A Szent Korona nem játékszer!" címmel - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - HEGYI GYULA (MSZP):
464 Ezért is volt nyugtalanító azt hallani, hogy egyes kormánypárti képviselők tervbe vették, hogy mintegy valamifajta cirkuszi kelléket körbehurcolják a Szent Koronát az országban, faluról falura, városról városra. Azt kell mondanom, tisztelt urak és hölgyek, amit konzervatív gondolkodású muzeológusok mondtak: akinek valóban fontos a Szent Korona, zarándokoljo n el a Nemzeti Múzeumba, és nézze meg a Szent Koronát. A kormányzatnak módjában áll vasúti kedvezménnyel, ingyenes belépővel segíteni azokat, akiknek nincs lehetőségük arra, hogy saját pénzükön feljöjjenek megnézni a koronát. Hámori miniszter úr úgy nyilat kozott a sajtóban, hogy maga sem ért egyet ezzel a körbehurcolási ötlettel. Az első kérdésem arra vonatkozik, hogy meg tudjae az államtitkár úr erősíteni ezt a kijelentést. A másik: aggasztónak tartom azokat a híreket is, hogy a Szent Koronát kihozzák abb ól a Nemzeti Múzeumból, ahol több mint 20 éve jó helyen van, abból a Nemzeti Múzeumból, amely 160 éve az első számú magyar közgyűjtemény, és az Országgyűlés épületébe tegyék, ahol sajnos nincsenek meg azok a klímavédelmi lehetőségek, amelyek egy külön erre a célra kijelölt helyiségben megvannak. Azonkívül igen aggasztónak gondolom - és gondolom, mások is , hogy önök a Szent Koronáról egyszerű parlamenti többséggel határoznak. Ez egy olyan jelkép, amely esetében minimálisan egy hatpárti egyeztetés során kel lene eldönteni, hogy mi legyen a sorsa. (15.50) De a legjobb ebben a tekintetben: önök néha azzal szórakoznak, hogy konzervatívnak is nevezik magukat. A konzervativizmus ott kezdődik, hogy amikor egy nemzeti ereklyével valamit kezdeni akarunk, akkor előszö r meggondoljuk, konzultálunk, és általában a változatlanság ebben az esetben bölcsebb, mint a gyors cselekvés.