Országgyűlési napló - 1999. évi őszi ülésszak
1999. szeptember 7 (83. szám) - Bajor Tibor (MSZP) - a pénzügyminiszterhez - "Hogyan támogatja a kormány a vállalkozói övezetet?" címmel - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - BAJOR TIBOR (MSZP):
459 a Pénzügyminisztérium dolgozza ki az adókedve zményeket. A gyakorlat mára azt bizonyítja, hogy az adott kedvezmények nem bizonyultak eléggé megnyerőnek. Összehasonlítva az amerikai, ázsiai és európai kedvezményekkel, azt kell mondanom, hogy a magyarországi lehetőségek meglehetősen szerények. Természet esen tudom, hogy az EUkonformitás meghatározó, de az európai övezetekben is lényegesen több kedvezmény kapható és hosszabb időre. Elemzés az adókedvezményekről nem történt. Az is igaz, hogy 1996ban 3 millió, 1997ben közel 100 millió forint adóvisszaigé nylés történt, ami azt mutatta, hogy valami elindult, de hogy a régi szlogent mondjam, ez nem az igazi. Sajnos, a meglévő kedvezmények is veszélybe kerültek egy APEHdöntéssel, amely felülbírálta a parlament által meghozott törvényeket. A társasági adóról és osztalékadóról szóló törvény 21. §ának (3) és (4) bekezdése azt köti ki, hogy a kedvezményt vállalkozási övezetben csak akkor lehet igénybe venni, ha a beruházás termékelőállításra történik, de nem tér ki arra, hogy ez a termékelőállítás milyen formá ban történik. Az ország különböző pontjain jelenleg 11 vállalkozási övezet jött létre, több nagy értékű termékelőállítást szolgáló beruházást végeztek. A kész termék, amit előállítanak, azonban nem a cég tulajdona, mert bérmunkát végez. Az APEH Értesítő 4 . számában - a törvényt 1998ban fogadtuk el, az APEH Értesítőt 1999ben adták ki - az jelent meg, hogy a bérmunka nem termékelőállítás, hanem szolgáltatás, és ezzel az indokkal a vállalatokat, amelyek bérmunkát végeztek, felülbírálva a törvényt kizárták a kedvezményekből. Amennyiben a bérmunkát végző vállalatokra vonatkozó APEHálláspont érvényben marad, várhatóan a vállalkozói övezetekben több száz munkahely napokon belül megszűnik. Az adókedvezmények, amelyek vonatkoztak az