Országgyűlési napló - 1999. évi őszi ülésszak
1999. október 21 (95. szám) - A Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az ehhez kapcsolódó állami számvevőszéki vélemény általános vitájának folytatása - HAJDU LÁSZLÓ (MSZP):
4399 érvényben lévő megállapodás - remélhetőleg ez a szerződés nincs fölbontva, csak valamilyen módon fölfüggesztve - a Budapesten működő hulladékhasznosí tó mű rekonstrukciójára, amely ma Magyarország legnagyobb környezetszennyező üzeme. Ez egy, a kormány, illetve annak környezetvédelmi minisztériuma és a főváros közötti szerződés ennek a rekonstrukciónak különböző forrásokból összeálló, körülbelül 5050 sz ázalékos tehervállalással történő megvalósítására. Ez a költségvetésben nem jelent meg önálló sorként 1999ben sem, és nem jelent meg ebben az évben sem. Úgy gondolom, rendkívül fontos az EUcsatlakozás szempontjából is ez a beruházás, másrészt pedig nagy térséget szennyező, működő intézményről van szó. A hulladékhasznosító közvetlenül körülbelül 400 ezer ember légszennyezését végzi most el igen károsan. Olyan környezetterhelést jelent ez négy budapesti kerületre és a Pest megyei agglomerációra, ami miatt e z mind a környezetbiztonság, mind a környezetegészségügy vonatkozásában rendkívül fontos beruházás, illetve rekonstrukció lenne, és ez ismételten nem szerepel ebben a költségvetésben. Nekem - hiszen engem ért az a nagy megtiszteltetés, hogy a mi kerületün kben működik ez a hulladékhasznosító mű - egy kényszer ennek a lakossággal való elfogadtatása. Ugyanakkor a budapesti egészségügyi fölmérések alapján a toxikus megbetegedések, a különböző daganatos és az asztmatikus megbetegedések és sok minden egyéb tekin tetében Budapesten az első helyen állunk. Ebből nyilván levonható az egyenes következtetés, hogy ennek ez a szennyezőmű az oka, ha nem is közvetlenül, de áttételesen feltehetően. Ez a szennyezés, bekerülve a különböző mezőgazdasági termékekbe olyan még nag yobb, genetikus elváltozást jelenthet hosszú távon is, amelyek akár évtizedek múlva fognak megjelenni.