Országgyűlési napló - 1999. évi őszi ülésszak
1999. október 21 (95. szám) - A Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az ehhez kapcsolódó állami számvevőszéki vélemény általános vitájának folytatása - TÓTH ISTVÁN (Fidesz): - ELNÖK (dr. Áder János): - DR. KOVÁCS ZOLTÁN (Fidesz):
4396 Most a következő sorrendben szólalhatnának majd fel a képviselők, ha nem jelentek volna meg újra kétperces hozzászólásra jelentkezők. Megadom a szót Tóth István képviselő úrnak, FideszMagyar Polgári Párt. TÓTH ISTVÁN (Fidesz) : Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! A Környezetvédelmi Alapból folyó szen nyvízberuházások támogatása, melyre Szalay képviselőtársam utalt, sajnos tényleg egy helyben járt ebben az évben. De azt tudni kell, hogy a tárca átvételekor üres kasszát vett át az új miniszter, Pepó Pál, valamint olyan determinációkat, hogy erre az évre igen csekély összeggel, 56 milliárd forintnyi összeggel lehetett csak az ország összes pályázatát megtámogatni. Úgyhogy, tisztelt képviselőtársam, talán ha az előzményekre jobban emlékezne vagy akarna emlékezni, akkor tudnia kellene, hogy azok a determiná ciók, melyeket Baja Ferenc minisztersége idején vállalt, közel nem a környezetvédelem felé mentek. Így természetes, hogy a lemaradásunk nem csökkent. Azonfelül - erre szintén szeretném felhívni a figyelmét - nemcsak az a sor tartalmazza a szennyvíz- és csa padékcsatornaberuházásokat, hanem egyéb sorok is, céltámogatások is, és ezenfelül az előcsatlakozási pénzekből is jut oda. Így ténylegesen megindul a hátrányunk lefaragása. Köszönöm, elnök úr. (Taps a kormánypártok padsoraiban.) ELNÖK (dr. Áder János) : Me gadom a szót Kovács Zoltán képviselő úrnak, FideszMagyar Polgári Párt. DR. KOVÁCS ZOLTÁN (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. Szalay Gábor felszólalására: csak annyit szeretnék a figyelmébe ajánlani, hogy a