Országgyűlési napló - 1999. évi őszi ülésszak
1999. október 20 (94. szám) - A Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az ehhez kapcsolódó állami számvevőszéki vélemény általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - KOVÁCS FERENC (Fidesz):
3948 Fontos hazánk bűnözési helyzetének a javítása. Bár ellenzéki képviselőtársaim szerint a statisztiká k kicsit csalhatnak, ennek ellenére büszkén vállalhatjuk, hogy a bűnözés jelentősen csökkent. Itt azért el kell mondanom, hogy aki egy bűncselekmény ártatlan áldozata lesz, azt a nagy statisztikai számok javulása nem nagyon vigasztalja meg. Fontos, hogy ha zánkról külföldön olyan kép alakuljon ki, hogy közbiztonság szempontjából Európa egyik legbiztonságosabb államának tekintsenek bennünket. Nem mellékes, hogy ezt mi, magyar állampolgárok is így érezzük. A kis- és középvállalkozásokról szóló törvénytervezete t a napokban tárgyalja a parlament. Közismert, hogy a nagy turisztikai, vendégforgalmi és kereskedelmi szolgáltatások nagy többsége a kis- és középvállalatok feladata. Ezen vállalkozások versenyképességének növelése érdekében az európai konform minőségbizt osítási és környezetirányítási rendszer támogatására a Gazdasági Minisztérium egyik kiemelt költségvetési eleme szolgál. A Gazdasági Minisztérium 2000. évi költségvetési támogatási előirányzata 46 milliárd 763,5 millió forint, amely 11,4 százalékkal haladj a meg az 1999. évi előirányzatot. Ezen belül közel 3,9 milliárd forinttal - megközelítőleg 14,5 százalékkal - nő a támogatási célprogramok alakulása. Ezek közül kiemelést érdemel - mint már az előbb is említettem - a kis- és középvállalkozások támogatása, amely az 1990. évi forrás duplája. Ennek az összege 7,3 milliárd forint. A belföldi turizmus fellendülése nélkül azonban elképzelhetetlen e fenti gazdasági ágazat egészséges, dinamikus fejlődése. Nagy örömömre szolgál, hogy tegnap az esti szavazások során a parlament majdnem egyhangúlag támogatta az üdülési csekk összegének megduplázását.