Országgyűlési napló - 1999. évi őszi ülésszak
1999. október 20 (94. szám) - A Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az ehhez kapcsolódó állami számvevőszéki vélemény általános vitájának folytatása - T. ASZTALOS ILDIKÓ (SZDSZ):
3943 mintegy 300 ezer főfoglalkozású munkahelyet biztosít. Teszi ezt úgy, hogy a támogatása a költségvetésből pár milliárd forint. A turizmus gazdaságélénkítő hatása jelentős lehet a hátrányos hely zetű területeken is, azaz a vidékfejlesztésben is jelentős hangsúlyt kaphat. Például a turizmus több fajtája kapcsolódik a mezőgazdasághoz - amiről előbb szólt képviselőtársnőm , ezáltal megvalósítja a több lábon állás lehetőségét, segít a hagyományok meg őrzésében, felélesztésében, azaz növeli a vidék megtartó erejét. Magyarországnak jó lehetőségei lennének a turizmusban, gondolok itt például a gyógyturizmusra is, de ennek kihasználása jelentős beruházások megvalósítását igényelné. A jelenlegi támogatási ö sszeg a nemzeti szintű marketingfeladatok finanszírozását is magába foglalja. Természetesen ebben benne van a kutatás, annak a turisztikai szolgálatnak a fenntartása, amely információs rendszert is jelent, vagy a külföldi turisztikai intézetek finanszírozá sa, amely nyilván a külföldi kapcsolatokat is jelenti. Ezen túl szükség lenne a beruházások nagyobb mértékű ösztönzésére, a szakmai képzés korszerűsítésére és az infrastruktúra fejlesztésére. És itt nemcsak a fizikai infrastruktúrát, a közlekedési infrastr uktúrát gondolom fontosnak, hanem az egyéb kommunikációs infrastruktúrát is, mert a turizmusban ez nagyon fontos dolog. Ezek elemi feltételek ahhoz, hogy a magyar turizmus versenyképes legyen a világban. Elemi feltétele ez annak, hogy a magyar turizmus nag yobb részt tudjon kihasítani magának a világ turizmusából, az európai turizmusból, de ugyanakkor elemi érdek fűződik ahhoz, hogy ez a rendszer megfelelő színvonalon és megfelelő szinten szolgálja ki az itthon maradó honfitársainkat is.