Országgyűlési napló - 1999. évi őszi ülésszak
1999. október 20 (94. szám) - A Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az ehhez kapcsolódó állami számvevőszéki vélemény általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - MOLNÁR LÁSZLÓ (FKGP):
3938 alkalommal került sor ilyen megbeszélésre mind az adó- és járulékügyekben, mind pedig a költségvetési ügyekben. A legutóbb éppen a hét elején, hétfő d élután került sor egy ilyen egyeztetésre, de sor került korábban is, még a költségvetés tárgyalását megelőzően. Az érdekképviseletek persze elmondták a véleményüket, mi is elmondtuk, hogy mi az álláspontunk. Az Országos Munkaügyi Tanács alapszabálya szerin t a Pénzügyminisztérium bonyolítja ezeket a megbeszéléseket, ezekre ebben az esztendőben is sor került. Adó- és járulékügyben még olyan megbeszélésre is sor került, amelyre egyébként sem a kormány, sem a minisztérium nem lett volna köteles. Mi azonban céls zerűnek tartottunk egy ilyen megbeszélést összehívni, ezekre a partnerek el is jöttek, írásban letették az asztalra a véleményüket. Azt kell mondanom, hogy adókérdésekben a minisztérium elkezdett februárban egy munkát, és ha jól emlékszem, valamikor a nyár elején, májusban vagy júniusban leültünk beszélni már egy félig kész koncepcióról is, éppen azért, hogy ne mondhassák azt az érdekképviseletek, hogy kész tények elé lettek állítva. Tehát még egyszer szeretném cáfolni azt, amit ön mondott, ilyen egyeztetés ugyanis volt, és ilyenre a jövőben is sor kerül. Köszönöm szépen. ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen, államtitkár úr. A kétperces hozzászólási igények sorrendjében először megadom a szót Molnár László képviselő úrnak, a Független Kisgazdapárt képv iselőcsoportjából. Képviselő úr! MOLNÁR LÁSZLÓ (FKGP) :