Országgyűlési napló - 1999. évi őszi ülésszak
1999. október 20 (94. szám) - A Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az ehhez kapcsolódó állami számvevőszéki vélemény általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - DR. JUHÁSZNÉ LÉVAI KATALIN (MSZP):
3928 összeg gyorsabban emelkedik, mint a közvetlenül a munkanélküliek elhelyezkedését szolgáló támogatásoké. S miután a kormány egyik látványos intézkedése az volt, hogy megszüntette az egysé ges munkaügyi rendszert, így követhetetlen, átláthatatlan az erre szánt pénzek hasznosulása. Jelentős gondot okozott számunkra az általános vitára bocsátásnál az a tény, hogy nem ismertük, s ma már azt mondom, hogy bár soha ne is ismerhettük volna meg azt a koncepciót, amely a munkanélküli ellátórendszer szétzilálására irányul. Egy biztos, hogy a kezünkben lévő költségvetést még nem erre alapozták, hanem egy korábbi, talán kevesebb kárt okozó változatra. A kormányzati retorika, miszerint segély helyett esél yt, vagyis munkát kell kínálni, természetesen mindegyik változatban azonos. Valószínű azonban, hogy e költségvetés számait egy másik kormány fogadta el e tárgykörben, mert ebben nyoma sincs az esélyt adó, a munkanélküliek munkavégzését támogató források bő vítésének. Csak figyelmeztetni szeretném tisztelt kormánypárti képviselőtársaimat, hogy előbb vagy utóbb visszaüt az, ha a szavak és a tettek folyamatosan távolodnak egymástól. A munkanélküliellátás és a jövedelempótló támogatás kiadásai 14 százalékkal, 1 2 milliárd forinttal csökkennek. De a többletet nem csoportosítják át aktív eszközökre, hanem az államháztartás más alrendszereibe, vélhetően az önkormányzatokba pumpálják át, ahol már egyre kevésbé hozható kapcsolatba a munkanélküliség kezelésével ez az ö sszeg. Itt jegyezném meg, hogy ezzel gyakorlatilag lehetetlenné válik a Munkaerőpiaci Alapba befizetett munkaadói és munkavállalói járulékok sorsának a követése.