Országgyűlési napló - 1999. évi őszi ülésszak
1999. október 20 (94. szám) - A Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az ehhez kapcsolódó állami számvevőszéki vélemény általános vitájának folytatása - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - KISS ANDOR (MIÉP):
3895 bizony pénzt visszanyerni az államháztartásban, nem oly módon, amely konkrétan egy összegben megjelenik akár a kiadási, akár a bevételi oldalon, hanem val ami utólagos ráhatással, takarékossággal. Három ilyen témát említettem: az első a vám- és pénzügyőrség volt, a második a címzett és céltámogatások rendszere, a harmadik pedig a környezetvédelem. Frakcióm felkérésére ebben az évben szintén ezt a három témak ört vizsgáltam meg, és elmondanám most már nem bázisszemléletű véleményemet róla. Az első a vám- és pénzügyőrség fejezete. Gyakorlatilag az indoklásban - hasonlóan a tavalyihoz - ugyanazt találjuk: a vám- és pénzügyőrségnek egyre növekvő feladatai vannak, de erre gyakorlatilag ugyanakkora létszám és ugyanakkora bázisszámok állnak a rendelkezésére. A költségvetés részletes fejezeteiben a vám- és pénzügyőrség a Pénzügyminisztériumban szomszédos az Adó- és Pénzügyi Ellenőrző Hivatallal. Összevetettem a számoka t; amíg a vám- és pénzügyőrségnél gyakorlatilag még inflációt sem követő költségvetési tételszámnövekedések vannak, akár a személyi, akár a dologi kiadásoknál, gyakorlatilag nulla a felújításra és a beruházásokra fordítható összeg növekedése, ezekkel elle ntétben a szomszédban, egy oldallal odébb vagy visszább az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatalnál bizony 10203040 százalékos növekedéseket találtam. Mire ez a kivételezés az APEHnál? Miért mostohagyermeke a költségvetésnek vagy a kormánynak a vám- és pénzügyőrség? Bár nem vagyok közgazdász, de ismereteim szerint ez a két szervezet az, amely a költségvetés legnagyobb befizetője. Mindkettőt egyformán kiemelten kellene talán kezelni. Ezért kérném a kormány tisztelt képviselőjét, hogy ha már a jövő évi köl tségvetésben nem, de legalább a 2001. éviben