Országgyűlési napló - 1999. évi őszi ülésszak
1999. október 20 (94. szám) - A Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az ehhez kapcsolódó állami számvevőszéki vélemény általános vitájának folytatása - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - SZÁSZFALVI LÁSZLÓ (MDF):
3893 fordítható. Az előirányzat az egyházi fenntartású, közfeladatot ellátó intézmények beruházásainak megvalósítását támogatja. Szeretném jelezni, hogy a frakciónk ezen a téren szeretne egy módosító indítványt benyújtani, hiszen nagyon szeretnén k elérni, hogy a múlt évi összeg ebben az évben is megtervezésre kerülhessen, illetve természetesen inflációkövető legyen, és ezzel is segítsük és támogassuk az egyházi kulturális örökség értékeinek rekonstrukcióját, az egyházi kezelésben lévő műemlékeket, és azon közcélú feladatokat, amelyeket az egyházi intézmények látnak el. Az egyházak támogatásának nagyon fontos területe a volt egyházi ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezésére vonatkozó alfejezet. Az 1991. évi XXXII. törvény végrehajtására a költség vetés 1999ben 5 milliárd forintot biztosított. A hivatkozott törvény az Apostoli Szentszékkel kötött megállapodás alapján 2011ig évente egyenletes értékarányos ütemezésben írja elő az ingatlanügyek rendezését. A katolikus egyházi jegyzéket a kormány már elfogadta, a többi egyházi jegyzék elfogadása hamarosan várható. Az elfogadott katolikus jegyzék 45 milliárdos végösszege, és a további egyházi jegyzékek prognosztizált végösszege, a katolikus kerettel együtt mintegy 70 milliárd forint alapján azt kell mon danunk, hogy a 2000re tervezett szintén 5 milliárdos költségvetési előirányzat nem elegendő a törvényi és a kormány által vállalt szerződéses kötelezettségek végrehajtására. Ennek érdekében frakciónk - és a reménység szerint mások is kapcsolódnak majd ehh ez - szeretne módosító indítvánnyal élni, hogy ezt az ingatlanrendezési keretet 5 milliárd forintról 1 vagy 2 milliárd forinttal 6, illetve 7 milliárd forintra emeljük, hiszen azt gondolom, mindannyiunk érdeke, hogy minél hamarabb rendezésre kerülhessen a volt egyházi ingatlanok tulajdoni helyzete. Szeretném megjegyezni, hogy ezen összegek