Országgyűlési napló - 1999. évi őszi ülésszak
1999. október 20 (94. szám) - A Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az ehhez kapcsolódó állami számvevőszéki vélemény általános vitájának folytatása - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - SZÁSZFALVI LÁSZLÓ (MDF):
3887 illetve az egyházak támogatásához szeretnék részletesebben hozzászólni. A Magyar Demokrata Fórum a létrejötte óta elkötelezetten önkormányzatpárti. Az első programunk legelső fejezete részletesen ezzel a területtel foglalkozott, ezzel is jelezve, hogy a magyarországi rendszerváltoztatás sine qua nonja, alapfeltétele az önkormányzati rendszer megteremtése, biztonságos működtetése, működésének kiszámíthatósága. A Magyar Demokrata Fórum kormányra kerülve ezt meg is valósította, az akkori parlament széles konszenzusával. Hadd mondjam el, ma már szinte nosztalgiával emlegetik az önkormányzatok ezt a kormányzati ciklust, annak ellenére, hogy mégiscsak egy új létrehozásáról volt szó, annak minden lehetőségével és terhével együtt. Létrejött, természetesen az ön kormányzatok nagyon komoly helyi erőfeszítésével, munkájával és áldozatával együtt, egy kiszámíthatóan működő, stabil önkormányzati rendszer, amely harmonikusan, ugyanakkor autonóm módon be tudott illeszkedni az egész magyar közigazgatás rendszerébe. Az ak kori kormányzat létrehozta a cél- és címzett támogatások rendszerét, a különböző forrásalapokat, amelyekből alanyi jogosultságon, illetve pályázati úton az önkormányzatok ösztönző és kiegészítő támogatáshoz juthattak. Megindult egy olyan fokú országépítés az önkormányzatok szintjén is, amely, azt gondolom, európai szinten is párját ritkító példaként szolgálhatott mások számára is. Az 1995. év, a Bokroscsomag finanszírozási törést okozott az önkormányzati rendszerben is, amelyet csak az 1998as szerény reál értéknövekmény, illetve a '99es szinten tartás indított el újra felfelé. Ilyen előzmények után és ilyen körülmények között, azt kell mondanom, hogy bár pozitív