Országgyűlési napló - 1999. évi őszi ülésszak
1999. október 20 (94. szám) - A társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak 2000. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az ehhez kapcsolódó állami számvevőszéki jelentés általános vitája - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - DR. SURJÁN LÁSZLÓ (Fidesz):
3794 S akkor hadd beszéljek olyanról is, amiben teljesen egyetértek önnel, az egészségügyi reformok sürgetésével. Itt végre olyan van, amivel egyetértünk: nem lehet elkapkodni, d e lemaradni sem a reformok vonatáról. Az a reform, amely később indul be, hasznavehetetlenné válik, és több kárt tud okozni. Tehát ebben egyetértünk, sürgetni kell, csinálni kell, és nagyon örülnék, ha végre az egészségügyben megtalálnánk a konszenzust az ellenzék és a kormánypártok között, és arra kérem, hogy ezt önök is segítsék. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Kétperces hozzászólásra következik Surján László úr, a Fidesz képviselője. DR. SURJÁN LÁSZLÓ (Fidesz) : Köszönöm a szót , elnök úr. Bauer képviselőtársam meg is szólított a Bokroscsomag kapcsán, és én újra elismétlem, hogy például a vámpótlékot valóban helyesnek tartottam bevezetni. Tessék megnézni, az akkori ellenzék a táncrendnek megfelelően ezt a két elemet, amit ön is említett, nem igazán támadta! (Bauer Tamás: Abból következik a másik fele is!) Hogy ehhez miért kellett tönkretenni a magyar szociálpolitikai ellátórendszert, ezt a mai napig senki nem tudta megérteni, és ezt a témát nagyon szívesen lezárjuk, mihelyt önök elismerik, hogy ez tévedés volt, és netán meg is követik a nemzetet az elkövetett hibákért. Abba is tessék belegondolni, hogyan nézett ki ez a szociális csomag a beterjesztés pillanatában és a megvalósulás pillanatában! Nem is hasonlított hozzá, összegszer űségében is jelentéktelen volt - de az okozott károk felbecsülhetetlenek. Ezért nem tudunk megnyugodni, hiszen még ma is az önök által elkövetett hibák reparálásával kell foglalkoznunk. (Dr. Géczi József Alajos: Ne már! - Taps a kormánypártok soraiban.)