Országgyűlési napló - 1999. évi őszi ülésszak
1999. október 19 (93. szám) - A Magyar Köztársaság Nemzetközi Fejlesztési Társulás alapjainak tizenkettedik feltöltésében való részvételéről szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitája - VARGA MIHÁLY pénzügyminisztériumi államtitkár:
3588 Megadom a szót Varga Mihály államtitkár úrnak, a napirendi pont előadójának. VARGA MIHÁLY pénzügyminisztériumi á llamtitkár : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A Nemzetközi Fejlesztési Társulás a Világbank segély jellegű fejlesztési kölcsönöket nyújtó leányintézménye. A társulás a 80 legalacsonyabb jövedelmű fejlődő országba irányuló multilaterális, segély jell egű pénzeszközök legfőbb forrása. Hitelfolyósításának 90 százalékát azok az országok kapják, ahol az egy főre jutó évi jövedelem 650 dollár alatt van. A társulás alapjainak következő, sorrendben a tizenkettedik feltöltése keretében a 39 fejlett donorország hozzájárulásából, a korábban nyújtott hitelek törlesztéséből és a Világbank nyereségéből átutalt összeg révén a társulás az elkövetkezendő három évben több mint 15 milliárd SDR, mintegy 21 milliárd amerikai dollár kötelezettségvállalási igénynek tud elege t tenni. Az alapfeltöltésre vonatkozó tárgyalások folyamán a magyar álláspont az volt, hogy tartsuk a legutóbbi alapfeltöltésnél vállalt 0,06 százalékos részarányt, tehát Magyarország részesedése a tizenkettedik alapfeltöltésben körülbelül 7 millió amerika i dollár legyen. A fenti összeget három év alatt, három egyenlő részletben kell befizetni, készpénzben, illetve fizetési kötelezvény formájában, és ez utóbbit a társulás kölcsönnyújtási tevékenységével összhangban hat év alatt hívja le. (Folyamatos zaj.) A társulásnak a tizenkettedik alapfeltöltésről szóló határozata hatálybalépéséhez a tagállamok legalább háromnegyedének 1999. december 15éig a társuláshoz beérkező elfogadó nyilatkozata szükséges. Mivel a társulás tagjai államok, az alapfeltöltésben törté nő részvételről szóló döntés az Országgyűlés hatáskörébe tartozik.