Országgyűlési napló - 1999. évi őszi ülésszak
1999. október 19 (93. szám) - Dr. Dán János (FKGP) - a közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszterhez - "Milyen messze van Makó a fővárostól? Mint Makó Jeruzsálemtől?" címmel - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - MANNINGER JENŐ közlekedési, hírközlési és vízügyi minisztériumi államtitkár:
3431 évtizedekben elmaradt hídépítések pótlására egy szigorú rangsort kellett felál lítanunk, így először azokra a Dunahidakra van szükség, amelyek a legégetőbbek, utána pedig a Tiszán építünk vasúti hidakat. De az újszegedi vasúti híd valóban később kerülhet csak sorra. Mindazonáltal a távlati terveinkben szerepel, és a szegedi önkormán yzat is tervezi ennek az építését. Tisztelt Képviselő Úr! Amit a térség közúti közlekedési fejlesztéséről mondott, az feltétlenül szükséges. A kormányzat terveiben szerepel az M5ös autópálya, valamint az M43as gyorsforgalmi út építése. Valóban igaz az is , hogy ma rendkívül sokba kerül egy átlagembernek a fővárosba való eljutás. Az előző kormány által kötött és aláírt koncessziós szerződések valóban azt eredményezték, hogy 2000 forintba is belekerülhet az eljutás, és azt nem mindenki tudja megfizetni, mint ezt a forgalmi adatok is mutatják. Arra törekszünk, hogy ezt a koncessziós szerződést jobbá tegyük. (15.10) Tárgyalunk arról, hogy bizonyos kedvezményeket kapjanak a magyar autósok, ugyanakkor arra is törekednünk kell, hogy megépítsük a további szakaszoka t is. Ebben is korlátozottak a lehetőségeink, hisz a meglévő koncessziós szerződés - mint ön is tudja - 2003ig csak az AKA Rt. számára teszi lehetővé autópálya építését. Mindazonáltal elkészítettük a lehetséges engedélyezési terveket és tárgyalunk a konce ssziós társasággal az autópálya megvalósításáról. Abban az esetben, ha az állam számára is előnyös ajánlatot kapunk, a tárgyalások eredményre vezethetnek, és 2002 tavaszára már Szegedig autópályán lehet haladni. Így tehát a gyorsforgalmi úthálózat fejleszt ése is megtörténik, a következő lépcsőben pedig a Szegedet elkerülő M43as építése legalább a Tiszántúlon megkezdődhet, és akkor Makó valóban lényegesen közelebb kerül Budapesthez, a