Országgyűlési napló - 1999. évi őszi ülésszak
1999. szeptember 7 (83. szám) - Az adókra, járulékokra és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - KUNCZE GÁBOR, az SZDSZ
327 Azután hallottuk, hogy a '99es költségvetés még az előző kormány költségvetése, de majd 2000ben egy egészen más költségvetéssel fogunk előállni - tudjuk, hogy ebből már semmi nem lesz , és ezt egy nagyarányú adó- és járulékreformmal fogjuk majd megalapozni. Tudjuk, hogy most már ebből sem lett semmi. Nincsen másról szó, tisztelt képviselőtársaim, mint hogy a kormánynak ebbe is beletörött a bicskája. Ez nem új, hiszen semmilyen területen gyakorl atilag semmit nem csinált - én tegnap felsoroltam ezeket a területeket, most is majd vissza fogok rá térni , és miután ez a lázas semmittevés jellemezte az elmúlt egy évet, ennek következményeként - és erre is vissza fogok térni - az adórendszerben sem vo lt lehetőség érdemi változtatásra. Most az a kérdés, hogy mit gondoljunk erről az egész ügyről. Egyrészt gondoljuk azt, hogy a beígért adóreform elmaradása a kormány csúfos kudarca - mert én ezt gondolom , vagy azt is gondolhatnánk persze, hogy a előző ko rmány által konszolidált adórendszer annyi maradandó értéket hordoz, hogy a kormány ehhez nem kívánt hozzányúlni. Ezt én magamban arról az adórendszerről nem gondolom, és erre is vissza fogok térni. Hadd reagáljak azonban Mádi képviselőtársam mondandójára, aki valahogy úgy fogta fel a dolgot, hogy a kormány akart egy adóreformot csinálni, de ezt az ellenzék megtámadta, ezért aztán most nem csinál, és erre az ellenzék meg ezért támadja meg. Szó sincs róla, tisztelt képviselőtársaim, a kormány ugyanis a követ kezőkről beszélt: földadó bevezetéséről, kamatadó bevezetéséről, biztosítási adó bevezetéséről, értékalapú ingatlanadó bevezetéséről, központosított iparűzési adó beszedéséről. Ez nem reform, tisztelt képviselőtársaim, hanem ez a költségvetés feneketlen gy omrának kielégítésére törekvő