Országgyűlési napló - 1999. évi őszi ülésszak
1999. szeptember 7 (83. szám) - Az adókra, járulékokra és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - DR. CSÚCS LÁSZLÓ, az FKGP
325 partnereinkkel egyetértésben közös módosító indítvánnyal korrigálhatjuk a következőket. Számolva a személyi jövedelemadókulcs táblázatának változatlanságával, továbbá egybevetve az adójóváírással, valamint a foglalkoztatotta k bérének javasolt 8,25 százalékos növelésével, megállapíthatjuk, hogy az egymillió forinthoz közeli éves jövedelemmel rendelkezők esetében pusztán az adótábla változatlansága miatt csökken az érintettek jövedelme. Ez az adórendszert szűkebb körben érintő torzulás, de olyan torzulás, amelynek megszüntetésére a megoldást közösen meg kell találnunk. Hasonló a helyzet az áfavisszatérítés szigorításánál, ahol éppen a támogatásra szoruló kis- és középvállalkozók kerülhetnek kényszerhitelező pozícióba a feltétel ek több irányú szigorításával, nem utolsósorban a meghosszabbítani javasolt visszatérítési határidő miatt. Remélem, hogy ez esetben is a koalíciós frakciók közös indítványával orvosolhatjuk a vállalkozókat sújtó méltánytalanságot. Ellenben nem kifogásoljuk a cigaretta uniós normákhoz közelítő adóemelését jövőre, valamint az alkoholtermékek 710, illetőleg 15 százalékos adóemelését is támogatjuk. Az intézkedés feketegazdaságot erősítő hatásával is számolva ugyanakkor szükségesnek tartjuk a vámhatóság ellenőr ző szerepének növelését a hozzá szükséges feltételek megteremtésével. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Egyetértünk a bortermelés jövedéki adó alá vonásával, figyelemmel a borhamisítás nemzetgazdaságot sújtó erkölcsi és anyagi ká rtételére. (Az elnök ismét jelzi az idő leteltét.) Álláspontunk szerint a bor literenkénti 10 forintban javasolt adótétele a minőségi bortermelés számára nem kedvezőtlen, hiszen ez az adóteher mindenképpen mérsékeltebb a jelenleg 11 százalékos fogyasztási adótételnél. (Az elnök ismét