Országgyűlési napló - 1999. évi őszi ülésszak
1999. október 1 (91. szám) - Az országos fogyatékosügyi programról szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - DR. VOJNIK MÁRIA (MSZP):
2894 kapcsán elöljáróban engedjenek meg nekem két megjegyzést. Amikor erről a témáról tárgyalunk, két hibát is véthetünk. Az első, hogy kellő empátia nélkül vizsgáljuk meg ezt a programot, és döntünk azokról, akikért ez a mai nap szól. A másik, hogy olyan hamis pátoszt kapcsolunk hozzá ehhez a kérdéshez, amely kifejezetten árthat a program megvalósításának és a célok elérésének. A másik ilyen megjegyzés: az 1998. évi XXVI. törvényt - melyet a köznyelv csak az esélyegyenlőségi törvénynek nevezett , a hogy a képviselőtársaim a patkó mindkét oldaláról többszörösen hangsúlyozták, konszenzussal fogadta el az Országgyűlés. Ezért tehát a program tárgyalása kapcsán minden olyan kitétel, mely a program ürügyén, de annak szellemével ellentétesen a fogyatékkal é s korlátozottsággal élőket politikai ellenfelek lejáratására vagy kritikájára használja fel, azt gondolom, nem egyezik meg a fogyatékkal élő személyek céljaival, és helyzetükkel is visszaél. Ezek után engedjék meg, hogy magáról a fogyatékosügyi programról beszéljek, olyan országgyűlési képviselőként, akinek választókerületében, Nyíregyháza megyei jogú városban az Egészségkárosodottak Civil Kerekasztala működik. Országgyűlési képviselőként részt vettem és részt veszek a civil kerekasztal munkájában, és arra vállalkozom, hogy - Lezsák képviselőtársam szellemével teljesen megegyezően - azokat a véleményeket tolmácsoljam, amelyeket azok a személyek és azok a szervezetek tettek meg, akik ezt a programot használni fogják majd. Tehát a civil kerekasztalban részt ve vő mozgáskorlátozottak, egészségkárosodottak, siketek és nagyothallók, vakok és gyengénlátók, értelmifogyatékosszövetségek, a rákbetegek szövetségének képviselői vizsgálták meg ezt a programot és adták meg a