Országgyűlési napló - 1999. évi őszi ülésszak
1999. szeptember 30 (90. szám) - Ion Diaconescu, a Román Képviselőház elnöke és kísérete köszöntése - Az adókra, járulékokra és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egye törvények módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitájának folytatása - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP):
2621 gondolom, képviselőtársaim számára sem, hogy vajon mi is az előterjesztő álláspontja. Ez pedig a cigaretta jövedéki adója. A kormány két változatban terjesztette be, én személyesen a 98. sorszámon szereplő ajánlási pont egyik aláírója vagyok. Tagja vagyok a mezőgazdasági bizottságnak, amelyik viszont elfogadta a 97est. Miközben a 98. javaslattal kapcsolatosan a kormány álláspontja az volt, hogy nem ért egyet vele, ebből az következet t, mintha az Aváltozattal értene egyet. De amikor megkérdeztük a kormány képviselőjét, akkor kiderült, hogy még nem döntötte el, az A, vagy a Bverzió az, amit támogatna. Ehhez képest a mezőgazdasági bizottság persze elfogadta a 97. sorszámon benyújtott bizottsági indítványt, ami, ha alaposan megnézzük, jó döntés volt, hiszen végül is összedolgozta a 98. sorszámon elvetett javaslatot azzal az általános gondolattal, hogy 2000. január 1jével fog életbe lépni ez a változás. Mindenképpen kérem, hogy itt is v egyék figyelembe azt az egyszerű összefüggést, hogy a cigarettagyártással alapanyagtermelőként, feldolgozóként, gyártóként foglalkozók gyakorlatilag egybehangzóan a kormány Bváltozatának az elfogadását tudnák és tudják támogatni. Az utolsó témám a gázola jadótartalom visszatérítésére vonatkozó indítványok sora. Több képviselőtársam is nyújtott be javaslatot. Azt hiszem, lényegében valamikor és valahol rendet kell tennünk a benyújtott indítványok között. Talán önmagában egyik sem alkalmas mindazokra a célo kra, amelyekre ezt a passzust igazából alkalmazni kellene. Mert ahogy azt Zsikla képviselőtársam is elmondta, az agrárgazdaság fejlesztéséről szóló törvény tartalmaz olyan rendelkezést, hogy a magyar agrártermelőknek az Európai Unióhoz mért támogatottsági hátrányát csökkenteni kell. Erről a passzusról, erről a rendelkezésről akkortájt, amikor még más összetételű Országgyűlés volt, a megfelelő szervekkel