Országgyűlési napló - 1999. évi őszi ülésszak
1999. szeptember 30 (90. szám) - Ion Diaconescu, a Román Képviselőház elnöke és kísérete köszöntése - Az adókra, járulékokra és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egye törvények módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitájának folytatása - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP):
2619 egyikről rövidebben, a másikról talán kicsit hosszabban beszélnék. Lényegében a jövedékiadótörvény a borról, a cigarettáról, illetőleg az agrárgazdaságot illetően az üzemanyagfogyasztási adó visszatérítéséről szól. A 71. ajánlási pontban több mint 20 országgyűlési képviselő - és ha jól listáztam össze, ez a 20 országgyűlési képviselő a frakcióval rendelkező pártokat illetően legalább 5 frakcióból került ki - nyújtotta be azt a módosító javaslatot, amelyet ismereteim szerint a kormány nem támog atott. Ez arról szól, hogy a jövedéki adó ne 10, hanem legfeljebb 5 forint legyen. Én mindenképpen megfontolandónak tartom azokat az érveket, amelyek már eddig is ez ügyben elhangzottak, de nagyon határozottan rá szeretném irányítani a figyelmet arra az ös szefüggésre, amelyet Herczog Edit képviselőtársnőm egy kétperces hozzászólásában mondott - nincs értelme strucc módjára a homokba dugni a fejünket, és a magyar gazdákkal az EU köntösébe vagy takarójába burkolózva lenyeletni a békát. Azt gondolom, hogy tisz tességesen és tisztán kell beszélni az emberekkel. Látni kell, hogy a magyarországi agrárgazdaság és az ebben termelőként részt vevő emberek számára összességében az Európai Unióhoz való csatlakozás előnyökkel járhat, de ehhez sok mindent másként kell csin álni, de ennek nem feltétlenül velejárója, hogy a jövedéki adóval - ahogy a kormány nagyságrendje a beterjesztés szerint jelenthetné - agyonverjük őket. Tiszteletben kell tartani azokat a változtatási kényszereket, azt a tanulási folyamatot, amelyet minden gazdának végig kell járnia, ez valóban EUkényszer, de az, hogy 10 forint legyen a bor jövedéki adója, az nem. A Magyar Szocialista Párt ezen indítványt - egymástól egyébként függetlenül - aláíró csoportjai mindenképpen azon az állásponton vannak, hogy ne m szabad a magyar borosgazdákat adóterhekkel tovább sújtani.